A díj története
Az Ernst & Young „Entrepreneur Of The Year” („Az év üzletembere”) díjat az Ernst & Young 1986-ban alapította az Egyesült Államokban. A 20 éves múltra visszatekintő díj, amely Magyarországon 2003-ban került bevezetésre, jelenleg több, mint 50.000 résztvevővel hat kontinens 40 országában van jelen.
A díj az elismeréshez vezető erőfeszítésekről, kitartásról, hitről, valamint az e mögött álló emberekről szól. Célja, hogy elősegítse az üzleti, gazdasági és társadalmi szempontból kivételes teljesítmények felismerését, és hozzájáruljon azoknak a figyelem középpontjába állításához. A sikertörténetek bemutatásával a kivételes üzleti teljesítmények mögött álló vállalkozókról, üzletemberekről szeretnénk beszélni, hogy ezzel példát és inspirációt nyújtsunk a hazai vállalkozók minél szélesebb rétegének.
A díjat Magyarországon 2003-ban osztották ki első alkalommal a gazdasági és társadalmi szempontból kivételes üzletemberek elismerésére.
"Entrepreneur Of The Year” („Az év üzletembere”) 2008 díjazottjai:
„Az év üzletembere” - Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezető igazgatója
A „Példakép” - Esztergályos Jenő, az Apáczai Kiadó Kft. ügyvezető igazgatójaA „Jövő ígérete” - Sándor Szandra, a Nanushka designer márka tervező-ügyvezetője
A „Merész újító” - Losonczi Áron, a Litracon Bt. tulajdonosa, a fényáteresztő beton feltalálója
"Az év üzletembere” Gerendai Károly Sziget Kft., ügyvezető igazgató A plakátragasztóként és turnémenedzserként kezdő fiatalember karrierjének meghatározó pontja 1993-ban érkezett el, amikor Müller Péter Sziámival és Szekfű Balázzsal létrehozta az első Sziget Fesztivált. Az ötlet megvalósítói olyan nemzetközi ifjúsági találkozót akartak szervezni, ahol mérsékelt áron biztosítottak a kulturális szabadidős programok. |  |
Az első fesztivál 26 millió forintos költségvetéssel, két színpadon, kétszáz koncerttel, nyolcvan filmmel és negyven színházi produkcióval indult, és több mint 43 ezer látogatót vonzott. Mára a Sziget Fesztivál Európa egyik legismertebb ifjúsági kulturális rendezvénye, évente közel 60 programhelyszínnel és 400 000 látogatóval.
A fesztivál éves szervezésére alapított Sziget Kft. nevét számos egyéb neves rendezvény is fémjelezi, ilyen például a Ferencvárosi Ünnepi Játékok, az Európa Nap, a Zene Ünnepe, a Wanted Fesztivál, a Sport Sziget, a Budapest Parádé, az olaszországi, franciaországi és hollandiai Magyar Kulturális Évad, a VOLT Fesztivál és a Balaton Sound.
A kreatív üzletemberként ismert Gerendai Károly az elmúlt 10 évben számos egyéb üzleti projektbe is belevágott. Alapítója és kiadója a Wanted magazinnak, amely később WAN2 magazinként erősítette meg pozícióját a hazai lappiacon. 2002-ben megnyitotta a Kultiplex Művelődési Házat, és 2004-ben a TV Sziget televíziós műsorgyártó vállalkozás – melyből az MTV-n látható Kultúrház kinőtte magát – producere volt. 2007-ben pedig újra a média világába lépett: jelentős szerepet vállalt az EST csoport újraszervezésében, résztulajdonosa és operatív vezetését koordinálja a a RádióCafe-t üzemeltető illetve a Pesti Estet és a Time Out Budapestet is kiadó EMG Kft.-nek.
Gerendai Károly a vendéglátóiparban is érdekelt, 2006-ig üzemeltetője és résztulajdonosa volt a Liszt Ferenc téri Buena Vista étteremnek, 2008-ban pedig megnyitotta tulajdonostársaival a Costes Éttermet, melynek célja, hogy meghonosítsa a világszínvonalú csúcsgasztronómiát Magyarországon.
Számos társadalmi és szakmai kezdeményezés fűződik a nevéhez. Alapítója a Magyar Koncertpromóter Szövetségnek valamint a közéleti személyiségeket tömörítő Szeretem Magyarországot Klubnak, mely a közéleti szereplők társadalmi felelősségvállalását segíti elő. 2005-ben életre hívta és koordinálta a PANKKK elnevezésű szakmai érdekegyeztető fórumot, amely előkészítette a könnyűzenei szakma piaci működésének feltételeit megteremtő kormányzati programot. 2008 tavaszán többedmagával létrehozta a Médiaunió Alapítványt azzal a céllal, hogy az alapító és társult tagok „médiaerejével” jelenítsen meg közérdekű, társadalmi célú reklámokat, üzeneteket.
1998-ban kezdeményezésére a Sziget Kft részt vett egy, a taposóaknák betiltásáért folytatott kampány szervezésében, mely kampány abban az évben Nobel békedíjat kapott.
Gerendai Károly sikere díjaiban is mérhető. Az Ernst & Young „Az év Üzletembere 2008” díj mellett kapott Budapestért Díjat, az Ifjúsági és Sportminisztérium Arany Titán díját, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Pro Turizmo díját és a Vállalkozók Országos Szövetség „Év Vállalkozója” díját. 2002-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét.
Vissza a lap tetejére
"A Példakép" Esztergályos Jenő Apáczai Kiadó Kft., ügyvezető igazgató Az 1990-ben alapított Apáczai Kiadó rendkívül intenzív fejlődése annak köszönhető, hogy Esztergályos Jenő kiváló stratégiával, illetve kiadói ars poeticával robbantott az addig még csak szürke könyvekkel bíró állami tankönyvpiacon.A cégalapítás ötlete, majd később a megvalósítás az akkorra már több mint 30 éves szakmai pálya tapasztalataira épült. |  |
A tanítás szeretete és az ez iránt érzett hivatástudata vezette arra, hogy új színt vigyen a hazai oktatási életbe. Könyveivel mára az alsó tagozatokban több, mint 50%, a felső tagozatokban 24-26%-ban birtokolja a hazai tankkönyvpiacot. Különböző csomagjai elnyerték a Magyar Minőség Háza aranyérmet és kétszer a Magyar Termék Nagydíjat.
Esztergályos Jenő pályája során végigjárta mindazokat a lépcsőfokokat, amelyeket egy pedagógusnak ismernie kell. 33 és fél évi tanítás és 16 éves szakfelügyelői, szaktanácsadói tevékenység után szakmailag és módszertanilag maximális mértékben jól érzékelte a piaci kívánalmait. Cégvezetőként rendkívül fontos számára a társadalmi szerepvállalás. Az Apáczai Kiadó számos kedvezménnyel, anyagi és szellemi támogatásban részesíti a tanárokat - ennek jó példája a Tanítók Apáczai Nyári Akadémiája, mely tíz éve nyújt komplex szakmai és továbbképzési programot.
Esztergályos Jenő elkötelezett támogatója a határontúli magyaroknak. A kiadó nevének választott Apáczai Csere János honában élő magyarokat rendkívül komoly támogatásban részesítette, öt évvel ezelőtt 63,2 millió forint, 4 évvel ezelőtt már 98.5 millió forint értékű tankönyvekkel és egyéb kiadványokkal.
2004-ben Esztergályos Jenő megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjét.
Vissza a lap tetejére
"A jövő ígérete" Sándor Szandra Nanushka designer márka, tervező-ügyvezető A ma már széles körben ismert és elismert Nanushka divatmárkát Sándor Szandra 2005-ben alapította. Kollekciói Budapesten kívül már számos világvárosban, így New York, Los Angeles, Helsinki, Barcelona és Szöul designer boltjaiban is megtalálhatóak. A mindössze 26 éves vállalkozó már gyerekkorában elhatározta, hogy ruhákkal fog foglalkozni. Egyedi stílusa és egyéni látásmódja már az egyetemi évek alatt kialakult, így saját divatmárka megalapítása mellett döntött, már karrierje legelején. |  |
A Nanushka márka első kollekciója 2005-ben került piacra, és azóta nagy népszerűségnek örvend, leginkább az Egyesült Államokban. A márka eddigi legnagyobb külföldi elismerését jelentette, hogy 2008 őszén Los Angeles-ben divatbemutató keretében mutatkozhatott be.
Sándor Szandra vezetése alatt a vállalkozás folyamatosan növekvő pénzügyi teljesítmény mellett terjeszkedik. 2006-ban munkája elismeréseként az év fiatal tervezőjének választotta az LG Fashion Awards Hungary. 2008-ban a Cosmopolitan neki ítélte oda a „Te vagy a legjobb” díjat divattervező kategóriában.
Vissza a lap tetejére
"A merész újító" Losonczi Áron Litracon Bt., tulajdonos, a fényáteresztő beton feltalálója Losonczi Áron mindent a nulláról kezdve építette fel vállalkozását nemzetközi termékdíjas találmányára alapozva. A fényáteresztő beton ötlete még 2001-ben, svédországi posztgraduális tanulmányai alatt született meg. A Litracon-t azóta számos kiállításra hívták meg a világ minden részén, és több ezer nemzetközi publikáció jelent meg róla. | |
A TIME magazin 2004 legfontosabb tanulmányai közé sorolta. Az építészetben korszakalkotó újításért mára a Prada-tól a Coca-Cola-ig sorban állnak.
Mint vállalkozó, Losonczi Áron a találmányt egy meggyőző üzleti modellel támogatta meg, amely keretein belül licenszek, gyártási metódusok és nemzetközi együttműködések jöttek létre. A növekedés biztosítéka, hogy a díjazott nem állt meg egy terméknél. Igazi merész újítóként a vállalkozás 2003-as alapítása óta folyamatosan nyomon követi a piaci igényeket, és azokhoz alakítja legújabb találmányait és alternatív megoldásait.
A Litracon számos nemzetközi design díjat kapott: red dot: best of the best (D), LEAD Award (UK), iF Material Award (D). Egyetlen magyar termék sem részesült eddig ilyen elismerésekben.
Vissza a lap tetejére