 | Életünk minden területén szükségünk van motivációra. Hajtóerőre, ami tovább lendít, amiből meríteni tudunk. Igaz ez az üzleti világra is. Különösen egy olyan nehéz és kihívásokkal teli gazdasági helyzetben, mint a mostani. Amikor szinte minden ismert szabály megváltozik körülöttünk, és a korábban elfogadott sémák már nem érvényesek mindennapjainkra, minden addiginál erősebben érezzük az alkotó szellem, az újító gondolkodás értékét és szükségességét. |
Az Ernst & Young Entrepreneur Of The Year („Az év üzletembere”) díjat azért hoztuk létre, mert úgy gondoljuk, hogy a szabad vállalkozás intézménye és a sikeres vállalkozók adják egy egészséges gazdasági és társadalmi szerkezet alapját. Tiszteletet érdemelnek azok az emberek, akik úgy érnek el gazdasági sikereket, hogy miközben személyes kockázatot vállalnak, másoknak munkahelyet teremtenek, és értéket hoznak létre mindannyiunk számára. Ez a díj azokat a kiemelkedő üzletembereket ünnepli, akik vállalva a kockázatot és az ismeretlent, rá mertek lépni az álmaik megvalósítása felé vezető útra.
Nehéz idők járnak mostanában a vállalkozókra. Meggyőződésem, hogy éppen ezért - még inkább mint más, jobb években - kötelességünk őket biztatnunk és megbecsülnünk. Havas István Vezérigazgató Ernst & Young
|