Joghallgató nyerte az Ernst & Young Adóversenyét
Joghallgató nyerte az Ernst & Young idén negyedik alkalommal meghirdetett Adóversenyét. A Magyarországon egyedülálló megmérettetésre idén is végzős főiskolások és egyetemisták, valamint frissdiplomások pályázatait várták. Annak ellenére, hogy ebben az évben az elkészítendő esettanulmány nehezebb volt, mint a korábbiak, sokan tették próbára tudásukat a megmérettetésen. Új elemként idén a legjobb tíz versenyző egy második fordulón is részt vett, ahol tanulmányuk egy részét kellett bemutatniuk.
A pályázók közül Németh Gábor az ELTE ötödéves joghallgatója lett az első, őt követi évfolyamtársa, Hizsák Tamás, a harmadik helyezett pedig Andorkó Mariann, a Debreceni Egyetem Közgazdaság- és Gazdaságtudományi Karának diákja lett. Különdíjat kapott Hártó Ákos, a Miskolci Egyetem 2009-ben végzett hallgatója.
Az indulók idén is sok segítséget kaptak az Ernst & Young szakembereitől. A felkészüléshez a vállalat adótanácsadás részlege átfogó segítséget biztosított: rendelkezésre bocsátotta a szükséges háttér-információkat és jogszabályokat, valamint lehetőséget biztosított konzultációra a szakértőivel.
Adóverseny a változatos pénzügyi karrierért
„Fontos számunkra, hogy az adótanácsadás szakmát megismertessük a diákokkal, mivel a hazai felsőoktatás tematikájában nem kellően hangsúlyos, vagy nagyon elméleti az adóoktatás. Az E&Y Adóverseny ezzel szemben kiváló betekintést kínál egy izgalmas, változatos pénzügyi karrierbe, valamint a nemzetközi üzleti világ adókérdéseibe” - hangsúlyozta Rencz Botond, az Adótanácsadás üzletág vezető partnere.
Az először 2007-ben meghirdetett E&Y Adóverseny máig egyedülálló felépítése oly sikeresnek bizonyult a résztvevők visszajelzései alapján, hogy az Ernst & Young hosszútávra tervezi a programot.
Bővebben az Adóversenyről
Az Ernst & Young-rólAz Ernst & Young egyike a vezető könyvvizsgáló, adó, tranzakciós és üzleti tanácsadási szolgáltató vállalatoknak.
Világszerte 144.000 munkatársunkat kötik össze cégünk meghatározó értékei és a minőség iránti szilárd elkötelezettségünk. Így segítjük ügyfeleinket, munkatársainkat és szélesebb környezetünket lehetőségeik teljes körű kihasználásában.
További információkért kérjük, látogasson el honlapunkra a www.ey.com címen.
Az Ernst & Young név alatt az Ernst & Young Global Limited nemzetközi hálózatának önálló jogi személyiségű tagjai értendők. Az angliai székhelyű Ernst & Young Global Limited (company limited by guarantee) nem foglalkozik ügyfelek részére történő szolgáltatásnyújtással.
Jelen közleményt az EYGM Limited, az Ernst & Young globális szervezetének ügyfélszolgáltatást ugyancsak nem nyújtó tagja adta ki.