Kulcsár Alexandra az Ernst & Young Informatikai Tanácsadási Szolgáltatások új menedzsere
Kulcsár Alexandra 2011 novemberétől erősíti az Ernst & Young csapatát 2011. december – Kulcsár Alexandra pályafutását logisztikai referensként kezdte 1996-ban. Ezt követően több évig dolgozott különböző szoftverszállító cégeknek pre-sales konzulensként, majd értékesítési vezetőként. Az elmúlt 11 évben az Optimum4 Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója volt. Vezetése alatt a vállalat az egyik jelentősebb magyar tulajdonú ügyfél oldali IT és üzletviteli tanácsadással foglalkozó céggé vált. Az Ernst & Young-hoz 2011 novemberében csatlakozott az Informatikai Tanácsadási Szolgáltatások menedzsereként. Feladata elsősorban a már meglévő Kockázatkezelési szolgáltatásokon túlmutató informatikai tanácsadási terület kompetenciájának és ügyfélkörének bővítése.
Szakmai tevékenysége alatt átfogó tudást szerzett közép- és nagyméretű vállalatok, valamint termelő és kereskedő cégek üzleti folyamatainak és ERP rendszerének kialakításában. ERP, HR, WMS, és SFA rendszerekhez kötődő független ügyfél oldali IT szakértőként többéves tapasztalattal rendelkezik. 2003 óta a gödöllői Szent István Egyetem Gazdaság és Társadalomtudományi Karának államvizsga bizottsági tagja és vendégelőadója, valamint stratégiai projektmenedzsment és IT projektmenedzsment témában több előadást tartott a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán.
Nagy István Ottó, aki 4 hónapja vette át az Ernst & Young Üzleti Tanácsadási Szolgáltatások vezetését mindig fontosnak tartotta, hogy ügyfeleinket minden területen kiszolgáljuk, és igényeikre átfogó megoldásokat biztosítsunk. „Alexandra személyében egy olyan szakértő érkezett az Ernst & Young csapatához, aki rálátásával és az üzletág átfogó ismeretével új távlatokat nyit az informatikai szolgáltatások területén. Szakmai tapasztalata garancia erre, és biztos vagyok abban, hogy munkájával az Ernst & Young IT tanácsadási üzletága a jövőben tovább erősödik” – mondja Nagy István Ottó, az Ernst & Young Üzleti Tanácsadási Szolgáltatások vezető partnere.
XXXXXXXXXXXXXXXXXXXX
Az Ernst & Young-ról
Az Ernst & Young egyike a vezető könyvvizsgáló, adó, tranzakciós és üzleti tanácsadási szolgáltató vállalatoknak.
Világszerte 152.000 munkatársunkat kötik össze cégünk meghatározó értékei és a minőség iránti szilárd elkötelezettségünk. Így segítjük ügyfeleinket, munkatársainkat és szélesebb környezetünket lehetőségeik teljes körű kihasználásában.
További információkért kérjük, látogasson el honlapunkra a www.ey.com címen.
Az Ernst & Young név alatt az Ernst & Young Global Limited nemzetközi hálózatának önálló jogi személyiségű tagjai értendők. Az angliai székhelyű Ernst & Young Global Limited (company limited by guarantee) nem foglalkozik ügyfelek részére történő szolgáltatásnyújtással.
Jelen közleményt az EYGM Limited, az Ernst & Young globális szervezetének ügyfélszolgáltatást ugyancsak nem nyújtó tagja adta ki.