Fókuszban a forgótőke
Az Ernst & Young felmérése felfedi a forgótőkében rejlő lehetőségeket „A készpénz az úr” elv ellenére, csak kevés vállalkozás él a likviditás és az olcsó finanszírozás legelérhetőbb formájával, a forgótőkével. Ez a konklúziója az Ernst & Young által nemrégiben végzett felmérésnek, amelynek keretében a 2000 legnagyobb európai és amerikai vállalatot vizsgálták.
A 2009-ben készített „All tied up” című tanulmány rávilágított arra a tényre, amely szerint a fent említett vállalatok esetében 1 trillió USD (az árbevétel 6%-a) van feleslegesen felhalmozva forgótőkében. Ez összességében azt jelenti, hogy minden 1 milliárd USD árbevétel után, a felszabadítható forgótőke átlagosan 60 millió USD.
Tüske Balázs, az Ernst & Young Tranzakciós Tanácsadási Szolgáltatások partnere szerint: „A korábbi megállapítás hazánkra is igaz, hiszen a magyar gazdaságot az elmúlt évtizedben a felzárkózás jellemezte. A növekedés fokozása, az árbevétel emelése és ezen keresztül a növekvő eredményesség elérése jelentette az elsődleges szempontot, így fordulhatott elő, hogy a forgótőke-menedzsment kisebb figyelmet kapott.”
Irányvonalak
A nyugat-európai és tengerentúli gazdaságok vállalatai körében elvégzett felmérés folyamatosan javuló készpénzkonverziós időt mutat 2002 és 2008 között. Lásd az alábbi grafikont.
Csekély előrehaladás, de összességében javuló tendencia

Első pillantásra, a helyzet megnyugtatónak tűnik, azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy a hitelválság csupán 2008 végétől érintette a reálgazdaságot, ezért 2009-et követően már a forgótőke mutatók romlására számíthatunk. Az olcsó források eltűnése kettős sokként érte a vállalatokat: a gazdasági teljesítmény zsugorodása miatt csökkent árbevételük és beragadt készleteiket csökkenő hitellimit mellett kellett tovább finanszírozniuk.
„Úgy véljük, lehetőség van a forgótőke-menedzsment hatékonyságának további javítására, ugyanakkor ennek mértéke iparáganként változó lehet”, jegyzi meg Tüske Balázs.
Pénzteremtő stratégiák
Minden vállalatnak meg kell találni az egyensúlyt a cég készpénztermelő képessége és eredményessége között. Finanszírozási problémák közepette, érhető módon hangsúlyeltolódás tapasztalható a készpénz termelés irányába. Szélsőséges esetben a vállalat még veszteséggel is hajlandó túladni eszközein, hogy a további működéséhez nélkülözhetetlen pénzt előteremtse.
Lehetséges megoldásként, még olyan ellátási lánc megalkotása is kínálkozik, amely gyorsan és hatékonyan képes reagálni a piac változásaira. Azonban a készletforgás, és a forgótőke-menedzsment hatékonyságának növelése érdekében hozott döntéseknek negatív következményei is lehetnek. Egyes vállalatok a gyártási folyamatokat alacsony költségű országokba telepítették át. Bár költségeiken spórolhattak, a termelés ciklusideje többszörösére is nőhetett, így termékeik akár jelentős része is egy lassú kínai hajón végezte.
Az előző példa alapján újra hangsúlyozni kell az eredményesség és készpénztermelő-képesség közötti hosszú távú egyensúly fenntartását. Rövidtávon azonban elképzelhető, hogy kényszerűségből a minél gyorsabb pénzteremtés válik elsődleges szemponttá.
Tüske összefoglalása alapján, „az egyensúly megtalálása és az okos tőkegazdálkodás hazánkban fontosabb, mint valaha, mivel Magyarország nem stimulálhatta gazdaságát jelentős állami eszközökkel és a jelenlegi szigorú finanszírozási feltételek várhatóan 2011-ig továbbra is fennmaradnak. Így a hatékony működő tőke menedzsment lehet az egyik tulajdonság, ami a természetes szelekció elve szerint megkülönbözteti majd a sikeres vállalatokat a lecsúszóktól.”
Az Ernst & Young-rólAz Ernst & Young egyike a vezető könyvvizsgáló, adó, tranzakciós és üzleti tanácsadási szolgáltató vállalatoknak.
Világszerte 144.000 munkatársunkat kötik össze cégünk meghatározó értékei és a minőség iránti szilárd elkötelezettségünk. Így segítjük ügyfeleinket, munkatársainkat és szélesebb környezetünket lehetőségeik teljes körű kihasználásában.
További információkért kérjük, látogasson el honlapunkra a
www.ey.com címen.
Az Ernst & Young név alatt az Ernst & Young Global Limited nemzetközi hálózatának önálló jogi személyiségű tagjai értendők. Az angliai székhelyű Ernst & Young Global Limited (company limited by guarantee) nem foglalkozik ügyfelek részére történő szolgáltatásnyújtással.
Jelen közleményt az EYGM Limited, az Ernst & Young globális szervezetének ügyfélszolgáltatást ugyancsak nem nyújtó tagja adta ki.