EY INSIDE ADÓVERSENY 2016

Sikertörténetek

  • Share

2012 - Világversenyt nyert a magyar végzős egyetemista

Magyar végzős joghallgató nyerte el az EY „Az Év Ifjú Adószakembere 2012” („Young Tax Professional of the Year”) nemzetközi verseny bostoni döntőjét. A több száz egyetemről jelentkező diák közül győztesnek választott egyetemista lány 30 napos világ körüli útján mélyíthette el szakmai tudását az EY irodáiban.

 

2015 - Magyar fiatal sikere az EY nemzetközi adóversenyén

A világ legjobbjai közé került Borsos Tünde Petra, a Corvinus Egyetem idén végzett hallgatója az EY nemzetközi adóversenyén. A globális versenyen dobogós, Magyarországot képviselő fiatal szakember most rövid időre a londoni EY-nál próbálhatja ki magát, ahonnan visszatérve adótanácsadói állása várja a cég budapesti irodájában.

Osikovicz Edit Agnes   YTPY 2015 Borsos Tunde

A magyar nyertes húsz ország döntősével együtt utazhatott Bostonba, az Egyesült Államokba, ahol egy négynapos megmérettetésen bizonyította szakmai tudását és rátermettségét. Az elismert szakértőkből álló zsűri nemzetközi adózási esettanulmányok megoldásával és személyes meghallgatásokkal tesztelte a versenyzők ismereteit, kreativitását, személyiségét, analitikai, valamint vezetői képességeit.

A hazánkat képviselő joghallgató olyan nemzetközi hírnevű oktatási intézmények növendékeit utasította maga mögé, mint a Stanford, vagy a Düsseldorfi Heinrich Heine Egyetem. Az első helyért a dobogós helyet szerzett román Olga Tene-vel, valamint a dél-afrikai Bianca Fourie-val kellett megküzdenie.

Osikovicz Edit Ágnes az első helyezésért pénzjutalomban részesült, és egy 30 napos világkörüli úton vett részt. 10-10 napot az EY londoni, washingtoni és hongkongi adózási központjában töltött el, és bővíthette nemzetközi szakmai tudását.

„Hatalmas megtiszteltetés volt számomra, hogy én képviselhettem Magyarországot a bostoni döntőben, amelynek során elképesztően sok élménnyel gazdagodtam. Egészen biztos vagyok benne, hogy évek múlva is úgy fogok visszatekinteni erre a négy napra, mint pályafutásom egyik fontos mérföldkövére. Rengeteget tanultam az adótanácsadói szakmáról, annak mind az elméleti, mind a gyakorlati oldaláról. Alig várom, hogy további nemzetközi tapasztalatokat szerezzek az EY szakértőitől, hogy az így szerzett tudást immáron a cég adótanácsadójaként kamatoztathassam” – mondta Osikovicz Edit Ágnes.

 

A világ huszonöt országának legtehetségesebb fiataljai mérték össze képességeiket idén Amszterdamban az EY Adóverseny nemzetközi döntőjében. A végső küzdelemben a versenyzők workshopok, valós példákon alapuló esettanulmányok és személyes beszélgetések során adtak számot tudásukról az EY szakértőiből, akadémikusokból és nemzetközi nagyvállalatok pénzügyi vezetőiből álló zsűri előtt.

Borsos Tünde Petra a magyarországi Adóverseny nyerteseként képviselte hazánkat a holland fővárosban, ahol végül a kínai Elaine Yi Longgal, valamint az indiai Archit Jhingonnal osztoztak a dobogón. A fiatal magyar szakember a hazai győzelmével kiérdemelt New York-i tanulmányútját követően, globális második helyezettként tíz napon át tanulhat majd szakmája legjobbjaitól az EY londoni központjában, az ott megszerzett tudást pedig a cég hazai irodájában kamatoztathatja, ahol nemrég adótanácsadóként kezdte meg karrierjét.

„Fantasztikus lehetőség és megtiszteltetés volt számomra, hogy nemzetközi szinten képviselhettem Magyarországot az EY Adóversenyén. A legelismertebb adószakértők oldalán láthattunk bele a szakma rejtelmeibe és szélesíthettük tudásunkat. Nagyon várom már a külföldi tapasztalatszerzést, és Budapestre hazatérve az itteni feladataimat is” - monda Borsos Tünde Petra, a világverseny döntőse.