Sajtóközlemények

  • Share

Sajtóközlemények - 2014

 

December 2014

Gazdasági stabilitással, illetve bővüléssel számol a magyar cégvezetők többsége
Budapest, 2014. december 22., hétfő
Gazdasági stabilitással, illetve bővüléssel számol a magyar cégvezetők kétharmada. A vállalatok döntő többsége a munkatársak megtartását és új munkaerő felvételét tervezi a következő egy évben. A cégek bizakodók a hazai tranzakciós piac fellendülését illetően is – derül ki az EY legfrissebb Tőkebizalmi Barométeréből.

Tartósan az átlag felett marad a magyar gazdasági növekedés – idén 3,2 százalékkal bővülhet a GDP hazánkban
Budapest, 2014. december 18., csütörtök
Tartósan az eurózóna átlagát meghaladó mértékben bővülhet a magyar gazdaság. Idén hazánkban 3,2 százalékos, míg az eurózónában 0,8 százalék lehet a GDP-növekedés. A magyar gazdaság a következő években két százalékot meghaladó mértékben növekszik majd, a bővülés üteme minden évben gyorsabb lehet az eurózóna átlagánál – derül ki az EY negyedéves Eurózóna Előrejelzéséből.

 


November 2014

A hazai üzleti és zenei élet krémje Az év üzletembere gálán
Budapest, 2014. november 30., vasárnap
A hazai üzleti és zenei élet krémjének részvételével rendezték meg szombaton az EY „Az év üzletembere” díjátadó gáláját. Az ünnepélyes vacsorán Wáberer György, a fuvarozással foglalkozó Waberer’s International Zrt. elnök-vezérigazgatója vehette át a fődíjat, ő lett „Az év üzletembere” 2014-ben. A hazai verseny győztese képviseli majd hazánkat a nemzetközi döntőben, amelyet hagyományosan Monte Carlóban rendeznek majd meg.

Wáberer György lett „Az év üzletembere” 2014-ben
Budapest, 2014. november 29., szombat
Wáberer György, a nemzetközi fuvarozással foglalkozó Waberer’s International Zrt. elnök-vezérigazgatóját választották meg „Az év üzletemberének” 2014-ben. Az EY nemzetközi tanácsadó és könyvvizsgáló cég által alapított díjat idén tizenegyedik alkalommal adták át Magyarországon.

Tovább nőtt a vállalati bizalom a közép- és délkelet-európai régió gazdasága iránt
Budapest, 2014. november 17., hétfő
Tovább erősödött a vállalati bizalom a közép- és délkelet-európai (CSE) régióban: a cégvezetők négyötöde szerint stabilizálódik vagy javul országuk gazdasági helyzete. A vállalatok 37 százaléka tervez akvizíciót a következő egy évben, míg közel felük bővítené munkatársai számát – derül ki az EY legfrissebb Tőkebizalmi Barométeréből.

Keresik az év ifjú könyvvizsgálóját – a hét végéig várják a pályázatokat az EY Inside Audit Championship versenyére
Budapest, 2014. november 10., hétfő
Péntekig adhatják be pályázataikat az egyetemisták és főiskolások az EY Inside Audit Championship 2014 esettanulmány-versenyre. A programban minden évben az ország legjobb ifjú könyvvizsgáló-jelöltjeit választják meg. A nyolcszázezer forintos összdíjazású esettanulmány-versenyben kétfős csapatok jelentkezését várják, a leadási határidő 2014. november 14-e.

 


Október 2014

Fellendülőben a régiós tranzakciós piac – közel negyven százalékkal nőtt az üzletkötések értéke
Budapest, 2014. október 16., csütörtök
Növekedésnek indult a vállalati tranzakciós piac a közép- és délkelet-európai régióban: 2014 első félévében mintegy 40 százalékkal nőtt az üzletkötések értéke az egy évvel korábbiakhoz képest. A befektetők elsődleges célpontjai továbbra is az IT és a technológiai vállalatok voltak – derül ki az EY legfrissebb régiós M&A Barométeréből.

Újra a válság előtti szinten a vállalati bizalom
Budapest, 2014. október 8., szerda
Újra a válság előtti szinten a világ vállalatvezetőinek gazdasági fejlődésbe vetett bizalma: a cégek 40 százaléka tervez akvizíciót, amelynek köszönhetően a vállalati felvásárlások és értékesítések (M&A) száma és értéke is elérheti a 2006-os szintet – derül ki az EY legfrissebb Globális Tőkebizalmi Barométeréből.

 


Szeptember 2014

Ismét az EY a legvonzóbb tanácsadó cég
Budapest, 2014. szeptember 29., hétfő
Ismét az EY-t választották a világ legvonzóbb tanácsadó cégének az egyetemisták. A vállalat az összesített listán a második helyet szerezte meg a Google után – derül ki a nemzetközi munkáltatói márkakutatással foglalkozó Universum Global legfrissebb felméréséből.

Tovább javultak a gazdasági kilátások – három százalékot meghaladó lehet a GDP-növekedés Magyarországon
Budapest, 2014. szeptember 25., csütörtök
Tovább javultak a gazdasági kilátások Magyarországon, a három százalékot is meghaladhatja a GDP-növekedés idén hazánkban. Az eurózónában lassúbb felfutás várható, az éves bővülés egy százalék alatt marad 2014-ben – derül ki az EY legfrissebb negyedéves Eurózóna Előrejelzéséből.

Az IT és az innovatív technológiai vállalatokra fókuszálnak a befektetők Magyarországon
Budapest, 2014. szeptember 15., hétfő
Az IT, a telekommunikációs és a médiaiparban voltak a legaktívabbak a befektetők a vállalati felvásárlások (M&A) piacán 2014 első félévében. A tranzakciók száma és értéke is emelkedett a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva a nyilvánosságra hozott adatok alapján – derül ki az EY legfrissebb M&A Barométeréből.

 


Augusztus 2014

Több mint tíz százalékkal bővíti létszámát az EY Magyarországon
Budapest, 2014. augusztus 27., szerda
Tovább növekszik az EY Magyarországon, több mint hatvan új munkatárs csatlakozott a vállalathoz a nyár folyamán, amely több mint tíz százalékos létszámemelkedést jelent. A nemzetközi üzleti tanácsadó és könyvvizsgáló cég világszinten is folyamatosan bővül, az elmúlt egy évben 15 ezerrel nőtt a cég magasan képzett szakembereinek száma.

 


Július 2014

Elindult az EY Az év üzletembere program – hazai és nemzetközi elismerés a tét
Budapest, 2014. július 16., szerda
Elindult a jelölési időszak az EY Az év üzletembere programjában. A sikeres és példamutató magyarországi vállalkozók szeptember végéig jelölhetőek a rangos üzleti díjra. A program hazai győztese a nemzetközi döntőn Monte-Carlóban méretheti meg magát.

Bővülhet a hitelezés Európában – kedvezőbb feltételekkel kaphatnak hitelt a kkv-k
Budapest, 2014. július 14., hétfő
Az európai bankok több mint fele bővítené a hitelkihelyezést a következő fél évben. A hitelezési kedv felfutásának a kis- és középvállalkozások lehetnek a legnagyobb nyertesei, ebben a szegmensben enyhítenének leginkább a jelenlegi feltételeken a pénzintézetek – derül ki az EY legfrissebb iparági felméréséből.

Közel három százalékos lehet a gazdasági növekedés idén Magyarországon
Budapest, 2014. július 9., szerda – Megközelítheti a három százalékot a magyar gazdasági növekedés idén, amely jelentősen meghaladja majd az eurózóna 1,1 százalékos GDP-bővülésének átlagát. A hazai fellendülés alapját egyebek mellett a fogyasztói bizalom erősödése, a kedvező monetáris politika és a csökkenő közüzemi díjak adhatják – derül ki az EY legfrissebb negyedéves Eurózóna Előrejelzéséből.

 


Június 2014

Ismét az EY-t választották az év adótanácsadó cégének Magyarországon
Budapest, 2014. június 23., hétfő
Ismét az EY-t választotta hazánkban az év adótanácsadó cégének és az év transzferár-tanácsadó vállalatának az International Tax Review (ITR). A tekintélyes nemzetközi adóügyi magazin az elmúlt években összesen tíz alkalommal ismerte.

Alulértékelik a kiberbűnözés veszélyeit a magyar vállalatok
Budapest, 2014. június 19., csütörtök
Alulértékeli a kiberbűnözés veszélyeit a magyar vállalatok többsége. A hazai cégek közel kétharmada nem tartja vállalatára nézve kockázatosnak a kiberbűnözést. A magyarországi válaszadók a hackerek és az internetes haktivisták támadásait is kevésbé tartják veszélyesnek a nyugat-európai országokhoz képest – derül ki az EY legfrissebb, 13. alkalommal elkészített Globális Visszaélési Felméréséből

Alulértékelik a kiberbűnözés veszélyeit a magyar vállalatok
Budapest, 2014. június 19., csütörtök
Alulértékeli a kiberbűnözés veszélyeit a magyar vállalatok többsége. A hazai cégek közel kétharmada nem tartja vállalatára nézve kockázatosnak a kiberbűnözést. A magyarországi válaszadók a hackerek és az internetes haktivisták támadásait is kevésbé tartják veszélyesnek a nyugat-európai országokhoz képest – derül ki az EY legfrissebb, 13. alkalommal elkészített Globális Visszaélési Felméréséből.

A szegények bankára lett Az év üzletembere Monte-Carlóban
Budapest, 2014. június 11., szerda
Uday Kotak, az indiai Kotak Mahindra Bank alapítója és elnöke nyerte el az EY Az év üzletembere 2014 nemzetközi díját Monte-Carlóban. A világ egyik legrangosabb vállalkozói versenyén több mint 50 ország kiemelkedő üzletemberei közül választották ki a nyertest. Magyarországot Dr. Vinnai Balázs, az IND Group alapítója, jelenleg a Misys Digital Channels üzletágának vezetője képviselte. Az EY Az Év Üzletembere díj idei magyarországi programja június közepén indul, ekkortól várják a hazai vállalkozók jelentkezését a megmérettetésre.

Az új technológiákhoz való alkalmazkodás elmulasztása a telekommunikációs cégeket fenyegető legnagyobb kockázat
Budapest, 2014. június 6., péntek
Rendkívüli lehetőségeket tartogat a következő néhány év a telekommunikációs cégek számára. A felhő alapú szolgáltatásokhoz hasonló új technológiák, valamint a telekommunikációs, az informatikai és a média szektor egyre jelentősebb összekapcsolódása új növekedési távlatokat adhat az iparágnak. Azok a cégek azonban, amelyek nem képesek módosítani működési modelljükön, nem tudják újrapozícionálni szolgáltatásaikat, és nem találják meg új helyüket a megváltozott környezetben könnyen versenyhátrányba kerülhetnek – mutat rá az EY legfrissebb elemzése, a Top 10 kihívás a telekommunikációs szektorban. Az elemzés szerint a szabályozói környezet, valamint a személyiségi jogi és adatbiztonsági kérdések is a kockázati tényezők között szerepelnek.

 


Május 2014

Amerikai ingatlanmágnással és kínai luxustermék-gyártóval kell megküzdenie a magyar banki szoftverfejlesztőnek Monte-Carlóban
Budapest, 2014. május 27., kedd
Dr. Vinnai Balázs, az IND Group alapítója képviseli Magyarországot az EY Az év üzletembere nemzetközi döntőjén egy hét múlva, Monte-Carlóban. A világ egyik legrangosabb vállalkozói versenyén több mint ötven ország hatvan vállalkozója vesz részt. A magyar győztesnek többek között egy amerikai ingatlanmágnással és Kína egyik legnagyobb luxustermék-gyártójával kell versenyeznie a világdíjért.

Nemzetközi tranzakciós jogi vezető csatlakozott az EY budapesti ügyvédi irodájához
Budapest, 2014. május 21., szerda
Nemzetközi tranzakciós jogi vezető csatlakozott az EY budapesti ügyvédi irodájának csapatához. Dr. Varga Iván közel két évtizedes tapasztalattal rendelkezik vállalati felvásárlások és akvizíciók, valamint kockázati és magántőke-befektetések területén.

 


Április 2014

Tovább fehéredhet a hazai gazdaság: folytatódnak a visszaélés-megelőzési képzések Magyarországon
Budapest, 2014. április 28., hétfő
Folytatódik a visszaélés-megelőzési képzéssorozat Magyarországon. Az EY és a Belső Ellenőrök Magyarországi Közhasznú Szervezete (BEMSZ) által tavaly indított program célja a belső ellenőrök szakmai továbbképzése gyakorlati példákon keresztül. A kezdeményezés nemcsak a résztvevő szakembereket segíti, hanem a magyar gazdaság kifehérítését is támogatja.

Nagy lehetőségek a big data-ban: minden korábbinál nagyobb profitra tehetnek szert a cégek a komplex adathalmazok hasznosításakor
Budapest, 2013. április 23., szerda
Felértékelődhetnek a következő években az úgynevezett nagy adatban, big data-ban rejlő lehetőségek, a cégek nyolcvan százaléka úgy véli, akár már középtávon profitálhat az eddig feldolgozatlan komplex adatmennyiségből. A cégek számára már most is rendelkezésre álló hatalmas adathalmazok olyan információkat rejtenek, amelyek kiaknázásával lépéselőnybe kerülhetnek a vállalatok – mutat rá az EY legfrissebb iparági jelentése.

Romlottak a hitelhez-jutás feltételei ez eurózónában, csak jövőre várható javulás
Budapest, 2013. április 17., csütörtök
A korábbi előrejelzésekhez képest romlottak az idei hitelkihelyezési kilátások az eurózónában, csak 2015-től várható jelentősebb fellendülés ezen a területen a valutaunió pénzügyi szektorában. Az idei 0,5 százalékos növekedést jövőre 3,5 százalékos bővülés követheti a vállalati hitelezésben – mutat rá az EY legfrissebb iparági gyorsjelentése.

Kontrollálatlan beszerzések
Budapest, 2014. április 16., szerda
A cégek felénél egyszemélyes döntések születnek, és a vállalatok jelentős részének még beszerzési szabályzata sincsen. Az elégtelen kontrollkörnyezet jelenti továbbra is az egyik legkomolyabb veszélyforrást a gazdaságosságra a vállalatok életében - derül ki az EY anti-korrupciós tanulmányából.

 


Március 2014

11 százalékos növekedés az M&A piacon Magyarországon – a befektetők célpontjában továbbra is az IT és a technológiai cégek állnak
Budapest, 2014. március 27., csütörtök
Számosságát tekintve 2013 11 százalékos növekedést hozott a vállalati összeolvadások és felvásárlások (M&A) piacán Magyarországon, míg a piac becsült mérete közel két és félszeresére nőtt. A befektetők elsődleges célpontjai továbbra is az IT és a technológiai vállalatok – áll az EY legfrissebb M&A Barometerében.

Az eurózónát meghaladó mértékben bővül a magyar gazdaság
Budapest, 2014. március 26., szerda
Az eurózóna átlagát jelentősen meghaladó mértékben bővül várhatóan a magyar gazdaság idén és a következő négy évben. A magyar GDP-bővülés mértéke 2,2 százalék lehet ebben az évben, szemben a valutaunió 1 százalékos átlagával – derül ki az EY legfrissebb negyedéves Eurózóna Előrejelzéséből.

Folytatódik az áfa-emelési trend Európában - több adminisztrációt hoz a cégeknek az áfa-szabályozás gyors változása
Budapest, 2014. március 19., szerda
Folytatódik az áfa-emelési trend Európában, az általános forgalmi adó átlagos mértéke már átlépte a 21 százalékos küszöböt az Európai Unióban. Ezzel párhuzamosan a cégeknek egyre gyakrabban változó áfa-szabályozásra és minden eddiginél hatékonyabb adóellenőrzésekre kell készülniük – mutat rá az EY legfrissebb iparági jelentése.

Bíznak a magyar ügyfelek saját bankjaikban
Budapest, 2014. március 17., hétfő
Bíznak a magyar ügyfelek saját bankjaikban, kétharmaduk ajánlaná is pénzintézetét másoknak. A teljes bankszektor megítélése is stabilizálódott az egy évvel korábbihoz képest – derül ki az EY legfrissebb nemzetközi iparági felmeréséből.

Radikális változás előtt a transzferárazási előírások, jelentősen nőhet a cégek adminisztrációs terhe
Budapest, 2014. március 3., hétfő
Radikális változást hozhat a cégek transzferárazási gyakorlatában az OECD új nemzetközi ajánlástervezete. A szabályozás még a jelenlegi magyar gyakorlatnál is szigorúbb feltételeket szabhat a vállalatok számára.

 


Február 2014

Elindult az idei Adóverseny – a fődíj egy világkörüli út
Budapest, 2014. február 25., kedd
Elindult az EY idei Adóversenye, a felsőbbéves és frissen végzett hallgatóknak meghirdetett nemzetközi esettanulmány versenyre egy hónapon keresztül lehet beküldeni a pályaműveket. A verseny hazai döntőjének össznyereménye 800 ezer forint, a nemzetközi győztes pedig egy világkörüli úton vehet majd részt.

Könnyebben juthatnak hitelhez a vállalatok – 1,6 százalékkal nőhet az üzleti hitelkihelyezés az eurózónában
Budapest, 2013. február 24., hétfő
Könnyebben juthatnak hitelhez a vállalatok idén az eurózónában, 1,6 százalékkal nőhet ugyanis a bankok üzleti hitelkihelyezése a valutaunióban 2014-ben. A tavalyi csúcs után csökken a nem-teljesítő hitelek aránya is ebben az évben – mutat rá az EY legfrissebb iparági gyorsjelentése.

Reklámtorta 2013: Tovább csökkentek a televíziós reklámbevételek Magyarországon
Budapest, 2014. február 18., kedd
Tovább csökkentek a televíziós reklámbevételek tavaly Magyarországon. A visszaesés hat százalék volt előző évhez képest, a teljes televíziós reklámtorta így 45,6 milliárd forintra zsugorodott – derül ki az EY és a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesületének (MEME) közös éves jelentéséből. A Relámtorta 2013 eredményeit kedden sajtótájékoztatón ismertették.

A növekedésre koncentrál az autóipar: a cégek hatvan százaléka bővítést tervez
Budapest, 2014. február 4., kedd
A növekedésre és a munkahelyteremtésre koncentrálnak a világ autógyártói a következő időszakban: a cégek hatvan százaléka tervez bővítést egy éven belül – derül ki az EY legfrissebb globális iparági felméréséből.

 


Január 2014

Húsz százalékkal nőtt a biztosítási szektor nyeresége tavaly az eurózónában
Budapest, 2014. január 28., kedd
Húsz százalékkal nőtt a biztosítók nyeresége tavaly az eurózónában. A 2017-ig tartó időszakban összességében a hatvan százalékot is meghaladhatja majd a profitbővülés, mértéke azonban még ekkor is messze elmarad a válság előtti szinttől – mutat rá az EY Eurózóna Pénzügyi Előrejelzése.

Egyszerűsítő szabályok és szigorító feltételek a könyvelésben
Budapest, 2014. január 22., szerda
A vállalatok számára új lehetőséget kínál a 2014 januárjától módosult Számviteli törvény. E mellett az életbe lépő szigorító szabályozások átláthatóbbá teszik a cégek működését, és segítik a transzparenciát – mondta Barabás Csaba, az EY Nemzeti számviteli szakértője.

Átrendeződik az európai bankszektor: a társaságok több mint fele tervez tranzakciót a következő fél évben
Budapest, 2014. január 20., hétfő
Átrendeződik az európai bankszektor, a társaságok több mint fele tervez értékesítést, illetve felvásárlást a következő fél évben. A vizsgált piacok közül leginkább Franciaországban, Ausztriában és Svájcban gondolkodnak a pénzintézetek az eladásban – derül ki az EY legfrissebb iparági felméréséből, amelyben mintegy 200 banki vezetőt kérdeztek meg.