4 perces olvasási idő 19 okt. 2021
digitalis ey kep

Szigorúbban bánik a törvény jövőre a digitális termékek és szolgáltatások értékesítőivel

Szerző Losonci András

Ügyvéd, EY Law Magyarország

Kereskedelmi joggal foglalkozó ügyvéd, kiemelt szakterületei közé tartozik a telekommunikáció-, média- és technológai jog, a szellemi tulajdonjog, valamint a fogyasztóvédelem. Lelkes filmrajongó.

4 perces olvasási idő 19 okt. 2021
Kapcsolódó témák Jogi tanácsadás

Jövő januártól szigorúbb szabályok védik azokat a fogyasztókat, akik okoseszközöket vagy digitális szolgáltatásokat, például szoftvereket, felhő-, streaming- és platformszolgáltatásokat vásárolnak.

Azértékesítőknek kötelező lesz frissítéseket nyújtani a termékekhez, és pontosan meg kell felelniük a reklámokban tett ajánlatoknak is. Jövőre tehát egy „bugos” számítógépes játékot is vissza lehet majd vinni a boltba, ahol kötelesek lesznek visszatéríteni a vételárat. Az érintett hazai vállalatoknak alig pár hetük maradt, hogy módosítsák a szerződési feltételeket, különben komoly bírságokkal nézhetnek szembe. A gördülékenyen átállás komoly jogi felkészülést igényel, amiben nagy segítség lehet egy tapasztalt külső szakértő. 

Mindössze néhány hét, és 2022. januárjában életbe lép a törvénymódosítás, ami új kihívások elé állítja digitális termékeket és szolgáltatásokat értékesítő cégeket. Az új szabályok szerint a digitális elemeket tartalmazó termékekhez, például az okostelefonokhoz, okosórákhoz vagy okostévékhez biztosítani kell a vevő által észszerűen elvárható tartozékokat, például akár HDMI-kábelt, illetve útmutatókat, különösen abban az esetben, ha ezeket a hirdetésekben vagy a címkén nyilvánosan megjelenítették. 

Jövő januártól a fogyasztó joggal várja majd el, hogy az általa vásárolt digitális szolgáltatás mindenben megfeleljen a reklámban látottaknak. Legyen szó egy jellemzőről, funkcionalitásról vagy akár egy tartozékról. Ez fokozott figyelmet, valamint a marketing és jogi osztályok szorosabb együttműködését is megköveteli.
dr. Losonci András
Ügyvéd, EY Law Magyarország

Az értékesítőknek a reklámokban feltüntetett feltételeknek mindenképp meg kell felelniük, attól nem térhetnek el az értékesítés során úgy, hogy az a vásárlóra nézve kedvezőtlenebb legyen. Egy ilyen helyzet számos jogi nehézséget okozhat a szervezetnek.

Eddig ugyanis egy reklám “csak” a hatósághoz eljutott panasz kapcsán kerülhetett kivizsgálásra például a Fogyasztóvédelem vagy GVH által, és sokszor nem eredményezett egyedi jogorvoslatot. Ezzel ellentétben az új szabályozás szerint már nem szükséges a hatóság bevonása, hiszen közvetlenül lehet panaszt tenni az értékesítőnél a szavatosság/jótállás kapcsán.

Érinti a szabályozás?

Töltse le a részletes elemzést az új jogszabályról.

Letöltés

Kötelező a frissítés 

A digitális termékeket és szolgáltatásokat forgalmazó cégeknek a jövő évtől frissítési kötelezettségük is lesz. Ennek megfelelően az érintett vállalkozásoknak értesíteniük kell majd a vásárlóikat azokról az általános és biztonsági frissítésekről, amelyekkel fenntartható a szerződésben meghatározott, megfelelő működés. Emellett muszáj elérhetővé tenniük a frissítéseket a szolgáltatás teljes vagy meghatározott időtartama alatt. Ez a változás különösen abban az esetben jelenthet nehézséget, amikor online áruházak vagy akár hagyományos boltok más szoftvereit értékesítik, bizonyos esetekben jelentheti akár a korábban kötött partneri, együttműködési megállapodások teljes újratárgyalását is.

Személyes adat, mint fizetőeszköz

A személyes adatokért cserébe digitális szolgáltatásokat nyújtó cégekre, például a közösségi média platformokra vagy bármilyen, regisztrációhoz kötött, de ingyenesen szolgáltató vállalatra jövőre már szintén az új, vonatkozó szabályok alkalmazandók. Megnyílik tehát az út a fogyasztói jogérvényesítésre is. 

Women hands holding mobile phone

Megnyílik az út a fogyasztói jogérvényesítésre is. 

A személyes adatnak nem minősülő, de a fogyasztók által létrehozott digitális tartalmakat, például blogbejegyzéseket, a felhőbe feltöltött fotókat, podcasteket vagy posztokat a szolgáltatóknak kötelessége lesz az ügyfeleik rendelkezésére bocsátani, valamint tartózkodniuk kell az ilyen információk automatikus, engedély nélküli felhasználásától.

Mi történik, ha megszűnik a szerződés?

A szerződés megszüntetése esetén a forgalmazó hozzáférhetetlenné teheti vagy letilthatja a felhasználói fiókot, az ügyfél viszont jogosult arra, hogy a digitális tartalmait térítésmentesen, korlátozásmentesen, észszerű időn belül letölthesse. A vállalat visszaigényelheti a fizikai adathordozót a fogyasztótól, de állnia kell a szállítás költségeit. Amennyiben a digitális szolgáltatás egy részét már teljesítette a forgalmazó, úgy a vásárló köteles a már teljesített szolgáltatással arányos díját kifizetni a vállalkozás részére.

Összefoglalás

Komoly feladattal néznek szembe a digitális termékeket és szolgáltatásokat forgalmazó hazai társaságok: ha folyamataikat nem alakítják át, vagy a jogos fogyasztói igényeknek nem tesznek eleget, nem csak súlyos pénzbüntetésekkel, de a vásárlók kártérítési igényeivel is számolhatnak a jövő évtől.

A cikkről

Szerző Losonci András

Ügyvéd, EY Law Magyarország

Kereskedelmi joggal foglalkozó ügyvéd, kiemelt szakterületei közé tartozik a telekommunikáció-, média- és technológai jog, a szellemi tulajdonjog, valamint a fogyasztóvédelem. Lelkes filmrajongó.

Kapcsolódó témák Jogi tanácsadás