Sajtóközlemény

20 júl. 2021 Budapest, HU

Kiemelkedő üzletembereket díjaz az EY

Sajtókapcsolat
Pellion Ágnes

EY Magyarország - Brand, Marketing és Kommunikációs Vezető

Márka-stratéga. Örök optimista. Két gyermek büszke édesanyja

Idén is egyedülálló lehetőséget kapnak a sikeres, innovatív és ambiciózus hazai vállalkozók, hogy a bekerüljenek az EY Az Év Üzletembere Díj nyerteseinek exkluzív klubjába. A kiválasztott győztes rátermettségével, újító megközelítésével és céltudatosságával méltán képviseli majd Magyarországot a világversenyen Monte-Carlóban. Az elismerést korábban olyan meghatározó vezetők vehették át itthon, mint Csányi Sándor, Demján Sándor, Váradi József vagy például Wáberer György.

„Az EY Az Év Üzletembere díj győztesei már közel két évtizede mutatnak példát országszerte arra, miként lehet a technológia és a piac folyamatos változásait bármely területen üzleti előnnyé kovácsolni. A program azt a tehetséget és elhivatottságot ismeri el, ami egy korábban sosem tapasztalt krízishelyzetben is sikeressé teszi őket akár a bankszektorban, az egészségügyben, az építő- vagy az űriparban” – hangsúlyozta Rencz Botond, az EY nemzetközi vezetője. „Biztos vagyok benne, hogy a korábban díjazott, meghatározó üzletemberekből álló fórumunkhoz idén is kivételes vezetők csatlakoznak.”

A korábbi évekhez hasonlóan a beérkező pályázatokat elismert döntéshozókból álló független bírálóbizottság értékeli. A zsűri tagjai Bock József, a Bock Pince Kft. tulajdonosa, Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója, Gattyán György, a Docler cégcsoport alapító-tulajdonosa, Harsányi Zsolt, az Axiál tulajdonosa, Heiszler Gabriella, a SPAR ügyvezető igazgatója, Varga Mihály, a KÉSZ Csoport alapítója, valamint Wáberer György, a BILK igazgatóságának elnöke.

A fődíj mellett idén is átadják a Demján Sándor emlékére létrehozott „Vállalkozói Szellemiségért” különdíjat. Az elismerést az az üzletember kapja, akinek sikerei mellett szakmai életútja, kreativitása és bátorsága is motiválja környezetét.

A program fókuszba helyezi továbbá azokat a vállalkozókat, akik az életminőség javítása, az újgenerációs gyártástechnológiák, az adatalapú megoldások vagy a fogyasztókkal közös értékteremtés területén mutatnak fel egyedülálló teljesítményt.

Az EY az Év Üzletembere díjra a jelentkezési határidő 2021. október 18.

A győztes részt vesz a verseny globális döntőjén Monte-Carlóban. Legutóbb a nemzetközi űripar meghatározó szereplőjévé váló C3S alapítója, Horváth Gyula, képviselte hazánkat a világversenyen.

További információ az EY Az Év Üzletembere Díjról: https://www.ey.com/hu_hu/ey-az-ev-uzletembere

 

xxx

 

Az EY-ról
Az EY egy jobban működő világ felépítésén dolgozik hosszú távú érték teremtésével ügyfeleink, munkatársaink és a társadalom számára, valamint a bizalom erősítésével a tőkepiacokon.

Az adatok és technológiai ismeretek birtokában az EY sokrétű csapatai több mint 150 országban garantálják a megbízhatóságot, és támogatják ügyfeleink növekedését, átalakulását és működését.

Az EY csapatai a könyvvizsgálat, a tanácsadás, a jog, a stratégia, az adó és a tranzakciók területén a legjobb kérdésekkel közelítik meg napjaink összetett problémáit, hogy megtalálják az új megoldásokat.

Az EY név a globális szervezetre, illetve az Ernst & Young Global Limited egy vagy több tagjára utal, amelynek mindegyike önálló jogi személy. Az angliai székhelyű Ernst & Young Global Limited (company limited by guarantee) nem foglalkozik ügyfelek részére történő szolgáltatásnyújtással. A személyes adatok EY általi gyűjtésére és felhasználására vonatkozó információk, valamint az érintettek adatvédelmi jogszabályok szerinti jogainak leírása az ey.com/privacy címen érhetők el. További információkért szervezetünkről kérjük, látogasson el honlapunkra a www.ey.com címen.