ey-kata-ado-valtozas-ferfi-all-ingben-es-szamol.jpg

Gyakorlatilag megszűnik a kata, mi jöhet most?

Érett már a kata módosítása, hiszen 2013 óta nem változott az adó mértéke, miközben a minimálbér több mint duplájára nőtt. Akkor 98 ezer forint volt, most 200 000 forint a legkisebb kereset.

Elvesztette az eredeti célját

A kata nem titkolt küldetése az volt, hogy a lakosságnak szolgáltató mikrovállalkozások, akik tipikusan a fekete gazdaságban dolgoztak, elkezdjenek adózni. Az 50 ezer forintos adóterhet örömmel lehetett vállalni a nyugodt éjszakákért cserébe.

Az induló évben ezt a funkcióját mondhatni tökéletesen betöltötte. Akkor mintegy 78-79 ezren választották ezt az adózási formát. Ma ez a szám meghaladta a 400 ezret.

A Pénzügyminisztérium és a NAV nem véletlenül kommunikálta már 2019-ben, hogy az új katás induló vállalkozások 40%-a (!) volt munkavállaló. Ráadásul a 14 legnagyobb munkaadó 4 700 volt munkavállalót foglalkoztat katásként, és nekik 32 milliárd forintot fizet ki.

Az alacsony adóteher mellett az egyszerű adminisztráció tette annyira vonzóvá a katát, hogy egyre több egykori alkalmazott választotta.

Hiányzott az öngondoskodás is

Egy másik csapdahelyzetet okozott, hogy az ellátási alap teljesen elszakadt a minimálbértől. Az 50 ezer forintos kata megfizetése 108 ezer, míg a minimálbér mintegy 200 ezer forint ellátási alapot jelent. A nyugdíj szempontjából tehát a figyelembevehető szolgálati idő feleződik, és nagyon alacsony, mindössze 28 ezer forint körüli minimálnyugdíjra tarthat majd igény a most katázó.

Bár lehetőség volt rá, hogy az érintettek a minimálbért meghaladó ellátási alapra tegyenek szert, de a mintegy 400 ezer katázóból, alig 10 ezren választották ezt az opciót.

Mi jöhet most?

Az eddigi kata megszűnik. Szeptember 1-től mindenki elveszíti, aki viszont a jövőben is jogosult lesz rá, az természetesen felveheti, és továbbra is érdemes ezt megtenni.

A legfontosabb szabály, hogy főállású egyéni vállalkozók katázhatnak, de bármilyen kifizetőtől, bármekkora összegű bevétel megszünteti ezt a lehetőséget.

Akinek váltania kell, annak most mindenképpen érdemes leülnie a könyvelőjével vagy egy adótanácsadóval, hogy megvizsgálják a lehetőségeit. Több adóval és több adminisztrációval fognak bár járni ezek az opciók, nem mindegy, hogy mekkora lesz az átállás havi és éves költségének mértéke.

Related topics Üzleti tanácsadás Adó

Előadók

Bajusz Dániel
EY Magyarország, Adó- és Jogi Tanácsadás, Senior Manager, Ügyvéd

Podcast

Időtartam 14perc 55másodperc