3 perces olvasási idő 6 máj. 2022
ey-kep-feher-elektromos-auto-toltes-ejszaka.jpg

Autóvásárlási szokások: sokan terveznek váltani

Szerző László Roland

Partner, Üzleti Tanácsadás, EY Magyarország

Fókuszterületei közé tartoznak az üzleti- és működési transzformációs feladatok, átfogó tapasztalattal rendelkezik a stratégiai tanácsadás területén. Szabadidejét családjával és sportolással tölti.

3 perces olvasási idő 6 máj. 2022
Kapcsolódó témák Üzleti tanácsadás

Új autó vásárlását tervezi minden harmadik magyar autós, tízből 7 megkérdezett ráadásul már 5 éven belül cserélné a gépkocsiját – derül ki reprezentatív, több mint 500 járművezetővel készült hazai kutatásunkból. 

Cikkünkben azt vizsgáltuk, milyen szempontok alapján döntenek az emberek, milyen forrásból fedeznék a váltást és tervezik-e már, hogy alternatív hajtásra váltsanak. 

A magyar autósok 70 százaléka 5 éven belül lecserélné a gépkocsiját. A legtöbben továbbra is benzines járművet választanának a hazai autóhasználók körében végzett reprezentatív kutatásunk szerint. Ez az arány azonban az előző évhez képest 7 százalékponttal csökkent. Ugyancsak enyhül az érdeklődés a dízelautók iránt. 2020-ban a válaszadók 12 százaléka, tavaly már csak 8 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy legközelebb gázolajos kocsit venne.

Nem meglepő, hogy az ár a leginkább meghatározó döntési szempont, de számítanak a gyártó termékeivel kapcsolatos korábbi tapasztalatok, a biztonság és a gazdaságos üzemeltetés is. A válaszadókat leginkább a korrekt szervizdíjak és a hűségprogramok motiválnák arra, hogy elkötelezettek maradjanak az adott márka iránt. 

A következő autóvásárlást a hazai vevők többsége saját forrásból fedezné. Aki nem, az elsősorban banki hitelt venne fel, vagy családhoz, illetve baráthoz fordulna kölcsönért. A 20-29 éves korosztály 32 százaléka akár egy évet is várna a kiválasztott új járműre, míg a 30-60 évesek kevesebb mint 20 százaléka lenne csak ilyen türelmes. 

Akár egy évet is várna az új autóra

32 %

a 20-29 éves korosztályban.

Az idősebbek többsége inkább készleten lévő gépkocsit választana, vagy valamilyen kompenzációt kérne a hosszú várakozási időért cserébe. Ebből is látszik, hogy döntő különbségek vannak egyes vásárlói csoportok preferenciái között. 

Egy megfelelő ügyfélkapcsolat-kezelésre alkalmas rendszer, valamint a folyamatok optimalizálása, és az értékesítési hálózat teljesítményének elemzése együtt segíthet az autókereskedőknek abban, hogy a széles skálán mozgó igényeket megfelelően ki tudják szolgálni
László Roland
Partner, Üzleti Tanácsadás, EY Magyarország

Használtautók esetén a válaszadók közel kétharmada a garantált futásteljesítményt nézi, ami összhangban van azzal, hogy elsősorban hivatalos autókereskedésből vásárolnának ilyen gépjárművet. A kereskedőktől elsősorban széles járműválasztékot, a régi gépkocsi beszámítását és a korábbi balesetek és javítások transzparens bemutatását várják el. 

Itthon is növekszik érdeklődés az elektromos autók iránt

A válaszadók döntő többsége még sosem vezetett tisztán elektromos meghajtású kocsit, ennek ellenére a megkérdezettek több mint fele egy kedvező ajánlat esetén megfontolná, hogy alternatív hajtású járműre váltson. 

A magyaroknak egyre fontosabb a környezet védelme
László Roland
Partner, Üzleti Tanácsadás, EY Magyarország

Személyre szabott ajánlatokkal növelhető az elektromos és hibrid autók iránti vásárlási kedv. Ehhez is fontos azonban, hogy a kereskedőknek olyan ügyfélkapcsolat-kezelési rendszert üzemeltessenek, ami hatékonyan támogatja az egyedi igények kiszolgálását.

E-autó mellett leginkább a kedvezőbb fenntartási költségek és az alacsonyabb károsanyag-kibocsátási értékek miatt döntenének a válaszadók. 9 százalékuk már legközelebb is ilyen autót venne, 14 százalékuk pedig mindenképpen átülne egy elektromos kocsiba a jövőben. A kutatásba bevontak közül még nagyobb azok aránya, akik azt mérlegelik, hogy hibrid négykerekűt vásároljanak. 

A potenciális vevők számára a legfőbb aggályok a villanyautóval szemben a magasabb árszint, valamint az akkumulátor esetleges hibáinak és cseréjének költségei. Ezen kívül aggódnak a rövidebb hatótáv, a lassabb töltési idő, és a jármű gyorsan csökkenő értéke miatt is. 

Legfőbb aggály az elektromos autóval szemben

71 %

szerint túl drága

A válaszadókat leginkább a vételár-támogatásokkal (64%), az adó- és illetékkedvezményekkel (44%), valamint a töltőállomások számának növelésével lehetne arra ösztönözni, hogy e-mobilitásra váltsanak. 

Hírlevél

A helyes üzleti döntésekhez hiteles és megbízható információkra van szükség. Értesüljön az aktuális témáról hírlevelünkből.

Feliratkozás

Összefoglalás

Az EY 500 fős, hazai autóvezetők körében készült reprezentatív felmérése azt vizsgálta, mikor, miért és milyen autót vennének a magyarok. 

A cikkről

Szerző László Roland

Partner, Üzleti Tanácsadás, EY Magyarország

Fókuszterületei közé tartoznak az üzleti- és működési transzformációs feladatok, átfogó tapasztalattal rendelkezik a stratégiai tanácsadás területén. Szabadidejét családjával és sportolással tölti.

Kapcsolódó témák Üzleti tanácsadás