Flexibilitás és mobilitás

Dolgozz olyan környezetben, ami segíti szakmai és személyes céljaid megvalósítását – mert a te sikered, a mi sikerünk.

A rugalmasság előnyei

Lehet, hogy délután te mész a gyerekekért a suliba. Esetleg a reggeli edzéseket szereted, egy bandában játszol, maratonra edzel vagy táncórákat veszel. Gazdag, pezsgő és szerteágazó életet élsz. Mi szeretnénk ehhez hozzájárulni azzal, hogy megadjunk a támogatást, hogy a munkád könnyebben el tudd látni, ki tudj kapcsolódni és együttműködni.

Dolgozzanak a munkatársaid egy másik emeleten vagy akár egy másik kontinensen, mi segítünk abban, hogy a feladataidat felelősségteljesen és rugalmas keretek között végezhesd sokrétű életed irányítása mellett.

Vélemény: Hilda Echeverria, EY US partner, Könyvvizsgálati szolgáltatások

Odaadó anyaként Hildának sokat jelent az EY rugalmassága. Rövidített munkarendje lehetővé teszi, hogy heti egy napot a lányaival tölthessen. „A munkán kívül minden időmet nekik szentelem, ezért tényleg remek, hogy megtehetem, hogy elviszem a lányaimat az iskolába vagy a nyári táborba.”

Ez a rugalmasság 2014. júliusában volt különösen kézzelfogható. Ekkor történt ugyanis, hogy mialatt szülési szabadságát töltötte, Hildát partnerré léptették elő. „9 hónapos terhes voltam, amikor az interjú volt. Már babával a kezemben tudtam meg, hogy megkaptam az előléptetést. Úgy gondolom, hogy ez jó példája az EY elköteleződésének amellett, hogy támogassa a dolgozó anyákat karrierjük építésében.”

Mobilitási lehetőségek

A multikulturális és határokon átívelő munkavégzés az egyik legnagyobb hatású és leginkább kielégítő tapasztalat, amit az EY kínál. A mobilitás lehetőséget ad arra, hogy kihasználd az EY globális lefedettségét, nemzetközi kapcsolatokra tegyél szert és új módokon fejleszd karriered.

Ahogy az ügyfelek egyre globalizáltabbá válnak, az EY munkatársainak is lépést kell tartaniuk, rendelkezniük kell olyan tapasztalattal és rálátással, ami a globális kérdések megoldásához szükséges. A mobilitás segít abban, hogy meg tudjunk küzdeni a felmerülő globális kihívásokkal, például a geopolitikai krízisekkel és kibertámadásokkal. Azzal, hogy gondolkodásunkat és munkánkat nem határolja be sem az országhatár, sem a saját nézőpontunk, egyedi, értékes szempontokkal tudjuk ügyfeleinket és munkatársainkat segíteni.

Azáltal, hogy invesztálunk a mobilitásba, a jövő vezetőit képezzük, biztosítva a siker mozgatórugóját az elkövetkezendő évekre szerte a világban.

Woman in glasses checks phone on commute

Globális gondolkodásmód

A nemzetközi tapasztalat a legbiztosabb módja a globális gondolkodásmód kialakításának, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy hatékonyan együtt tudjunk dolgozni más országokból érkező, eltérő kultúrájú és háttérű munkatársakkal és ügyfelekkel. Egyedülálló lehetőséget biztosítunk arra, hogy fejleszd magad, legyen szó akár külföldi munkavégzésről, nemzetközi utazásokról vagy arról, hogy az otthonodból, virtuális keret között dolgozz együtt külföldi munkatársakkal vagy ügyfelekkel.

Nemzetközi megbízások

Egy globális szervezet tagjaként számos lehetőség adódik nemzetközi tapasztalatszerzésre. Mint például egy nemzetközi üzleti út, legyen az akár csak egy egyszeri alkalom, vagy rendszeres utazás egy hosszú távú megbízás keretében. Tartson napokig, hetekig vagy akár annál is tovább, a külföldi munkavégzés értékes lehetőséget biztosít a szakmai fejlődésre és az együttműködésre egyaránt.

Woman in turtleneck checks train times

Mobilitási programok

Azt szeretnénk, ha az általad szerzett tapasztalat nagy hatással bírna. Ez az, amiért egy sor alternatívát és lehetőséget teremtettünk a mobiltásra a karriered különböző szakaszaiban, a fejlesztési programoktól kezdve egészen a stratégiai kiküldetésekig.

A Global New Horizons program keretében három hónapig a régiód valamely feltörekvő piacán dolgozhatsz, az EY Global Exchange Program keretében lehetőséget kaphatsz arra, hogy néhány évig külföldön dolgozz, a Global Emerging Markets program pedig remek lehetőség arra, hogy másokkal megoszd szakmai tudásod és rálátásod. Ez a három program csak néhány a számos lehetőség közül, amit nemzetközi tapasztalataid gyarapítására kínálunk.

A 2018. üzleti évben az EY közel 3500 kiküldetést irányított

  • 96 különböző kiküldő országban és
  • 76 különböző fogadó országban

Összesen az országok

540

egyedi kombinációjátt jelent

Az EY mobilitási programjainak adatai alapján:

  • 2000 munkavállaló vett részt kiküldetésen az EY Global New Horizons program keretében
  • a Global Exchange Program 220 résztvevőt számlált az  elmúlt 5 évben

Változtassunk azon, ahogy dolgozunk

Úgy hisszük, hogy akkor tudod magadból a legtöbbet kihozni, ha olyan környezetben dolgozhatsz, amit a te munkavégzési szokásaidnak megfelelően alakítottak ki. Az EY@Work program keretében olyan környezetet alakítunk ki, ami energetizál és segíti a rugalmas munkavégzést az irodában és azon kívül egyaránt.

Rugalmas munkakörnyezetünk egyik kulcselemeként a különbséget nem abban látjuk, hogy a munkatársaink hol ülnek, hanem abban, hogy hogyan dolgoznak. Irodáinkat úgy alakítottuk ki, hogy megkönnyítsék a munkatársak és a csapatok együttműködését az irodán belül és azon kívül is a világ bármely pontján.

Tapasztalt munkavállalók

Érezze inspirálva, nagyra értékelve magát és múlja felül várakozásait arra vonatkozóan, hogy mekkora hatást képes gyakorolni.

Álláskeresés

 

Diák- és belépő programok

Keress egy olyan munkakört nyitott pozícióink között - a diákprogramoktól és egyéb ajánlatoktól kezdve egészen a teljes munkaidős állásokig -, amiben fejlődhetsz, tanulhatsz és vezethetsz.

Álláskeresés

 

 

Lépj kapcsolatba velünk a közösségi médián keresztül