Adótanácsadás

Adószakértőink által nyújtott szolgáltatások az adózás valamennyi területét lefedik, hogy cége gyorsan változó világunkban is eredményesen működhessen.


Aktuális tartalmaink

Karbonvám (CBAM): Fontos változások és új határidők

Az Európai Parlament és a Tanács 2025. október 17-én kihirdette az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmus (ismertebb nevén CBAM vagy karbonvám) egyszerűsítésére irányuló rendeletet, az év elején bemutatott “Omnibus” csomag keretében.

Társadalmi egyeztetésen az év végi adócsomag - első fele

Idén ősszel a kormány – rendhagyó módon – két adócsomag bevezetését tervezi, várhatóan mindkettőről november végén szavaz a parlament és jellemzően januártól lépnek hatályba – hívja fel a figyelmet az EY.

Szigorodnak a csomagolásokra vonatkozó előírások – Versenyelőny vagy kockázat? (PPWR)

Idén februárban fontos EU rendelet lépett hatályba, a csomagolásról és a csomagolási hulladékról szóló rendelkezés, röviden: a PPWR.

Hogyan részesülnek adómentességben a háromgyermekes édesanyák?

A három gyereket nevelő anyák kedvezményét a jogalkotó a négy gyermeket nevelő anyák kedvezményének alapulvételével szándékozta bevezetni.

Évközi díjemelés: Októbertől változnak az EPR díjak

2025. szeptember 22-én módosult az EPR díjakat szabályozó 22/2024. (XI. 28.) EM rendelet, és több körforgásos termék esetében megemelte a szolgáltatási díjat valamint az EPR díjat.

Fontos ítélet az Európai Unió Bíróságától a transzferár-korrekciók áfa kezelésével kapcsolatban

Az Európai Unió Bírósága az egyik legújabb, 2025. szeptember 4-én hozott C-726/23. sz. (Arcomet) ítéletében a transzferár-korrekciók áfa kezelésével foglalkozott.

Adózás: Fókuszban az Online Számla adatminőség 

2025. szeptember 15-én a Nemzeti Adó- és Vámhivatal élesítette 15 figyelmeztető (WARNING) üzenet átsorolását adatszolgáltatást meghiúsító (ERROR) kategóriába. Az intézkedés körülményeit és következményeit az EY Adótanácsadás Partenere, Kocsis-Kelemen Zsófia, és Managere, Firkala Csaba tekintette át Czöndör Szabolccsal, a NAV Adószakmai Innovációs Főosztály vezetőjével.

Ádám Ildikó: Milyen hatással vannak a globális megatrendek az élettudományok területére régionkban?

Ádám Ildikó, az EY Magyarország Partnere, a 33 országot magába foglaló  Europe Central régió Life Sciences – élettudományok – iparági fókuszterület vezetője volt az EY Agenda Podcast legújabb adásának vendége.

40m 30s

Végleges az Online Számla szigorítások listája

A NAV köztudottan nagy hangsúlyt fektet a hozzá beérkező számlaadatok helyességére, hiszen erre épül számos központi adatbázis, például az eÁFA rendszer pontossága is.

Módosult a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszerrel összefüggő kormányrendelet

2025. július 17-én módosult számos, a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszerrel összefüggő kormányrendelet.

Jelentős megtakarítási lehetőség az importőröknek

A vámfelfüggesztések és a vámkontingensek lehetővé teszik, hogy bizonyos Európai Unióban letelepedett gazdálkodók vámtehertől mentesen vagy csökkentett vámteherrel importáljanak az Európai Unióban nem, vagy csak korlátozott mennyiségben beszerezhető árucikkeket.

Fontos részletek derültek ki a CBAM-engedélyeztetési eljárásról

2025. június 2-án módosult az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmusról szóló 2023. évi CV. törvény (azaz, a „CBAM törvény”).

OSZA szigorítások szeptemberre halasztva

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleménye szerint az eredeti, július 1-es céldátum helyett szeptember közepén léphetnek életbe a Online Számla rendszer validációival kapcsolatos szigorítások.

Az Európai Bizottság dömpingellenes vizsgálatot indított

Az Európai Bizottság dömpingellenes vizsgálatot indított a Vietnámból származó egyes polietilén-tereftalátok (PET) behozatalára vonatkozóan (jelenleg a 3907 61 00 KN-kód alá tartozó termék), valamint a Kínai Népköztársaságból származó, személygépkocsihoz, autóbuszhoz vagy tehergépjárműhöz használt, legfeljebb 121 terhelési indexszel rendelkező, új, gumi légabroncsok behozatalára vonatkozóan (jelenleg 4011 10 00 és 4011 20 10 KN-kódok alá tartozó termékek).

Amerikai vámok hatása: kereskedelmi háború vagy új lehetőségek?

A 2025 áprilisában bejelentett, viszonosság elvén alapuló új amerikai vámok jelentős kihívások elé állítják a hazai vállalatokat.

30m 11s

ViDA csomag - A következő évek áfa mérföldkövei

Az EU Gazdasági és Pénzügyi Tanácsának 2024. november 5-i ülésén elfogadták az „Áfa a digitális korban” („VAT in the Digital Age”, röviden „ViDA”) című jogalkotási csomagot.

WARNING-ból ERROR - Szigorítások az Online Számla rendszerben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleménye alapján július 1-től fontos szigorítások léphetnek életbe a Online Számla rendszerben: 21 különböző WARNING típusú figyelmeztetés kerülhet átminősítésre ERROR hibakategóriába.

NAV adategyeztetés: Új mulasztási bírságot kockáztat, ha 15 napon belül nem reagál a foglalkoztató

Új eljárások, szoros határidők, még nagyobb odafigyelés, NAV adategyeztetés, újabb bírsági tételek – néhány kulcsszó az idéntől bevezetett, illetve bevezetésre kerülő új jogszabályok kapcsán az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL., valamint a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvényekben.

Megjelent a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2025. évi ellenőrzési stratégiája.

A NAV 2025-ös ellenőrzési terve új fókuszterületeket jelöl ki, többek között: a bizalmi vagyonkezelők, az élelmiszeripari vállalkozások transzferárazása és a globális minimumadót érintő tételek is kiemelt figyelmet kapnak. Az adóhatóság a mesterséges intelligencia alkalmazásával egyre hatékonyabban választja ki az ellenőrzésre szánt adózókat.

35m 47s

Fontos mérföldkő az EU szinten harmonizált körforgásos gazdaság létrehozásában

Kihirdetésre került a csomagolásról és a csomagolási hulladékról, az (EU) 2019/1020 rendelet és az (EU) 2019/904 irányelv módosításáról, valamint a 94/62/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló rendelet („Csomagolási Rendelet”).

Mesterséges intelligencia az adózásban

Napjainkban, a Chat GPT térnyerése óta központi téma a mesterséges intelligencia alkalmazhatósága és az, hogy milyen kihívások elé állítja a technológia használata a cégeket, vállalkozásokat. Nincs ez másként az adózás területén sem. Legújabb cikkünkben az egyik kritikus tényezővel, az adatvédelemmel foglalkozunk.

Európai Bizottság új Akcióterve az autóipar lendületbe hozására

A Bizottság egy 1,8 milliárd eurós keretösszegű támogatási programot indít, amelynek célja egy biztonságos és versenyképes európai akkumulátor nyersanyag-ellátási lánc kialakítása, ezzel is elősegítve az európai autóipar növekedését és fejlődését a fenntarthatósági céloknak megfelelően.

Változás az importáfa-levonási jogban - közvetett vámjogi képviselők partnerellenőrzése

Amennyiben az importáló helyett a jövőben annak közvetett vámjogi képviselője szeretné gyakorolni a termékimporthoz kapcsolódó áfa levonási jogot, az új jogszabály értelmében ehhez többletfeltételeket kell teljesíteni. Egyik ilyen feltétel, hogy a levonási jog gyakorlása előtt a közvetett vámjogi képviselőnek az importőr partnerét le kell ellenőriznie.

Módos András az EY Magyarország új adóvezetője

Az EY Adó és Jogi tanácsadással foglalkozó üzletágának vezetője 2025 márciusától Módos András. A pozíciót Vékási Tamástól, az EY Magyarország vezérigazgatójától, valamint régiós adóvezetőjétől veszi át.

Elemzés - 2 és 3 gyerek szja mentesség: hogyan alakul 2025-2026-os években?

Magyarország Miniszterelnöke február 22-én évértékelő beszédet tartott, ahol számos adózást érintő tervezetet jelentett be, köztük a 2 és 3 gyerek után járó szja mentességet is. Ezeket foglaljuk össze a következőkben.

Milyen változásokat hoz a Trump-adminisztráció a nemzetközi adózásban?

Az EY Agenda Podcast legújabb adásában Módos Andrással és Sánta Miklóssal, az EY partnereivel azt elemeztük, hogy milyen közvetlen hatásai lehetnek a Trump-adminisztráció adóintézkedéseinek.

32m 50s

Ne hagyja ki a vámcsökkentés lehetőségét!

Jelentős megtakarításokat érhet el vámfelfüggesztés alkalmazásával. A vámfelfüggesztés lehetővé teszi a vállalatok számára, hogy meghatározott időszakra vámtehertől mentesen importáljanak termékeket az EU-ba, korlátlan mennyiségben.




    Lépjen kapcsolatba velünk
    További információért vegye fel a kapcsolatot velünk.