Idén ősszel a kormány – rendhagyó módon – két adócsomag bevezetését tervezi, várhatóan mindkettőről november végén szavaz a parlament és jellemzően januártól lépnek hatályba – hívja fel a figyelmet az EY. Az első csomagot már társadalmi vitára bocsátották, és bár ez tartalmában inkább technikai, szigorításokat, valamint kedvező változások is tartalmaz. A második csomagot, amely az adózókat érintő masszívabb adócsökkentéseket ígér, várhatóan november elején mutatják be.
Az első adócsomag főbb elemei:
Személyi jövedelemadóban egyszerűsítik az anyák adókedvezményéhez szükséges nyilatkozatokat, azok folytatólagossá válnak, és a 30 éves kort év közben átlépő anyának sem kell arányosítania az adókedvezményt, mert csak azt kell vizsgálni, hogy az év első napján betöltötte-e az említett kort. Mivel a két gyermekes anyák adókedvezménye lépcsőzetesen, életkortól függően kerül bevezetésre, ennek számításához is tartalmaz technikai szabályt a tervezet.
Az egyre nagyobb kitettség miatt komoly társadalmi jelenségre reagál a jogalkotó, mikor az elektronikus fizetéssel és bankolással kapcsolatos adatokkal való visszaélés miatt a hitelintézet által önkéntesen adott reparáció, kártérítés adómentessé válik. A kriptoeszközökkel végzett ügyletekhez kapcsolódó adókiegyenlítés lehetősége pedig bővül, mert az adóévet megelőző bármely évben keletkezett veszteség betudható az adóévi nyereségbe.
Ami a szocho-t és társadalombiztosítási járulékokat illeti, bevezetik a tartós megbízási jogviszonyt, mely a munkaviszonyhoz hasonló biztosítotti jogállást eredményez. A járulékalap havonta legalább a minimálbér 30%-a, és a tartós megbízási jogviszony keretében munkát végző személy után 13% szocho-t kell fizetni. Bemutatnak egy Komplex Jogviszony Nyilvántartási rendszert (KJNY), is, ahonnan a természetes személyek a biztosítási jogviszonyukkal kapcsolatos adataikat lekérdezhetik, de ügyintézésre is alkalmas lesz.
Áfában
Az adóbevallás M lapján már nem csak a számlában szereplő levonható adóról, de a ténylegesen levont adóról is pontos adatszolgáltatást kell adni, adómérték szerinti bontásban, és ez igaz az előlegszámlára, illetve a számlakorrekció esetére is.
Az eÁFA bevallási rendszerben technikailag lehetővé teszik, hogy a jogutód hozzáférhessen a jogelőd adataihoz és önellenőrzést is végezhessen.
A csoportos áfa alanyiság kapcsán a tagok felelősségének egyetemlegességre vonatkozó értelmező rendelkezés kiegészül: az áfa kötelezettségek megszegése miatt alkalmazott jogkövetkezményekért (pl. a kiszabott bírságért) is felelnek a tagok, továbbá csoportképviselőt már a NAV is kijelölhetne (azaz csoportképviselő kijelölése hiányában sem szüntetné meg az adóhatóság a csoportot).
Szigorítás, hogy a csőd-, végelszámolási-, kényszertörlési-, vagy felszámolási eljárás alatt álló társaság nem kérhet áfa gyakorítási kérelmet.
A társasági adó területén szintén szigorítás, hogy a nem saját tevékenységi körben végzett, hanem kutatóintézetekkel kötött szerződés alapján közösen végzett K+F tevékenység esetén az adókedvezményt az elszámolható költség 10%-ában maximálják (az 500 MFt-os abszolút korlát megtartása mellett).
A globális minimumadó szabályozásában néhány technikai pontosítás mellett bevezetik az egyszerűsített lefedett adó kategóriát, és emiatt pontosításra kerül az egyszerűsített tényleges adómérték fogalom, valamint a gazdasági jelenléten alapuló nyereségkivétel szabályok esetében az átmenetileg alkalmazható magasabb százalékos értékek némileg szigorodnak.
Egyébként a globális minimumadó bevallás közzétételét 1-2 héten belül ígéri a NAV.
Kisvállalati adóban a pénztár növekményének elektronikus pénzeszközben megjelenő része nem képez majd adóalapot.
A helyi adók területén az erdőket kivonják a települési adó hatálya alól. Ugyanakkor a vagyoni típusú adók (pl. építményadó) esetén a vagyoni értékű jog fogalma bővül - így adóztatható lenne a jövőben az ingatlanhoz kapcsolódóan a lízingbe vevői jog, illetve a tulajdonjog fenntartással történő használati jog is.
A reklámadó felfüggesztését megint meghosszabbítják egy évvel, az ajándékozási illeték esetén pedig új mentességi eset lesz a végelszámolás keretében elengedett tulajdonosi kölcsön, valamint több egyéb tényállást is a normaszöveg szintjén tisztáz a jogalkotó.
A kiskereskedelmi adó területén a csomag egyelőre csak annyit tartalmaz, hogy a gépjármű-üzemanyagra 2025. évre meghatározott adókulcsok 2026. évben is megmaradnak, de további módosítások is várhatóak.