2025. július 17-én módosult számos, a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszerrel összefüggő kormányrendelet, többek között a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer működésének részletes szabályairól szóló 80/2023. (III. 14.) Korm. rendelet valamint a visszaváltási díj megállapításának és alkalmazásának, valamint a visszaváltási díjas termék forgalmazásának részletes szabályairól szóló 450/2023. (X. 4.) Korm. rendelet (azaz, a „EPR” és „DRS” rendelet) is. A módosítások több lépésben, fokozatosan lépnek hatályba, 2025. augusztus 18. és 2027. február között.
A módosító kormányrendelet többnyire jogharmonizációs célú, ennek keretében az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól szóló irányelvnek való megfelelést szolgáló, továbbá az elemekről, illetve akkumulátorokról és ezek hulladékairól szóló irányelv végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg, ami által elsősorban a vonatkozó termékárami rendeletek vonatkozásában állapít meg további követelményeket, az irányelvekben lefektetett elvárásoknak megfelelően.
A módosítások értelmében például bővül az akkumulátorok és elemek kategorizálása, a hordozható és ipari akkumulátor mellett a jövőben elkülönítésre kerül a jármű- és elektromosjármű kategória is. Az egyéni teljesítő gyártókra új, szigorúbb nyilvántartási és pénzügyi kötelezettségek kerültek megállapításra, valamint a forgalmazók tekintetében is bővül a kötelezettségek köre. Ezen túlmenően a módosítások több tekintetben gyakorlatias egyszerűsítéseket és pontosításokat is tartalmaznak.
Javasoljuk minden gazdálkodónak, hogy a módosítások tükrében mielőbb vizsgálják felül EPR kötelezettségüket és folyamataikat, mert az EPR szabályoknak való nem megfelelés súlyos szankciókkal is járhat, hiszen az EPR hiány akár 50% bírsággal is sújtható.