Sajtóközlemények
03 márc. 2025 

Módos András az EY Magyarország új adóvezetője

Az EY Adó és Jogi tanácsadással foglalkozó üzletágának vezetője 2025 márciusától Módos András. A pozíciót Vékási Tamástól, az EY Magyarország vezérigazgatójától, valamint régiós adóvezetőjétől veszi át. 

Módos András 2014-ben csatlakozott az EY-hoz, ahol 2021 óta a nemzetközi adótanácsadási szolgáltatások vezetőjeként dolgozik, 2022 óta partner, valamint ő felel a transzferár tanácsadással foglalkozó területért is.

„András szakmai tapasztalata és bizonyított vezetői kvalitásai garantálják, hogy az EY ügyfelei továbbra is kiemelkedően magas színvonalú tanácsadási szolgáltatást várhatnak el tőlünk az adózás bármely területén. Gratulálok Andrásnak a megérdemelt kinevezéshez” – emelte ki Vékási Tamás EY Magyarország vezérigazgatója, régiós adóvezetője.

Módos András határozott célokkal veszi át az EY Adó és Jogi tanácsadással foglalkozó üzletágát. Kiemelten fontos számára, hogy fenntartsa az egész vállalatra jellemző dinamikus növekedést, és tovább erősítse az adóosztály támogató közösségét. „Hiszem, hogy az EY-nál ma nem csak Magyarország legnagyobb adócsapata dolgozik, de az egyik legösszetartóbb is. Ez tesz minket képessé arra, hogy az egyre gyorsabb ütemben érkező változásokra, mint például a geopolitikai átrendeződés, a folyamatos jogszabályváltozások vagy a mesterséges intelligencia adózásra gyakorolt hatásai, mindig megfelelően reagáljunk, és minden helyzetben professzionális megoldásokkal támogassuk ügyfeleinket céljaik elérésében” – mondta el Módos András.    

András az elmúlt több mint tíz évben széleskörű szakmai és vezetői tapasztalatot szerzett elsősorban a közvetlen adózással kapcsolatos területén (például társasági adózás, nemzetközi adózás, transzferárazás), és kisebb mértékben ugyan, de a közvetett adózás (áfa) valamint az ágazati különadók terén is. Karrierje során dolgozott az Egyesült Államokban, a nemzetközi adózással foglalkozó globális EY hálózat részeként New York-ban a Közép és Kelet-Európai Üzleti csoport tagjaként. Bejegyzett adótanácsadó. Diplomáját a Budapesti Corvinus Egyetemen szerezte, nemzetközi tanulmányok szakirányon. Folyékonyan beszél angolul, spanyolul, és társalgási szinten németül is. 

xxx

Az EY-ról

Az EY egy jobban működő világ felépítésén dolgozik hosszú távú érték teremtésével ügyfeleink, munkatársaink és a társadalom számára, valamint a bizalom erősítésével a tőkepiacokon. 

Az adatok és technológiai ismeretek birtokában az EY sokrétű csapatai több mint 150 országban garantálják a megbízhatóságot, és támogatják ügyfeleink növekedését, átalakulását és működését. 

Az EY csapatai a könyvvizsgálat, a tanácsadás, a jog, a stratégia, az adó és a tranzakciók területén a legjobb kérdésekkel közelítik meg napjaink összetett problémáit, hogy megtalálják az új megoldásokat.

Az EY név a globális szervezetre, illetve az Ernst & Young Global Limited egy vagy több tagjára utal, amelynek mindegyike önálló jogi személy. Az angliai székhelyű Ernst & Young Global Limited (company limited by guarantee) nem foglalkozik ügyfelek részére történő szolgáltatásnyújtással. A személyes adatok EY általi gyűjtésére és felhasználására vonatkozó információk, valamint az érintettek adatvédelmi jogszabályok szerinti jogainak leírása az ey.com/privacy címen érhetők el. További információkért szervezetünkről kérjük, látogasson el honlapunkra a www.ey.com címen.