4 perces olvasási idő 3 márc. 2023
ey-kep-mernok-ellenorzi-a-napelem-teljesitmenyet

Kutatás: Hogyan kezelik a hazai cégek a megnövekedett energiaköltségeket?

Szerző Tarjányi Krisztina

Energiapiaci szakértő, Üzleti Tanácsadás, EY Magyarország

Krisztina 2022-ben csatlakozott az EY-hoz, korábban az energiaszektor számos területén szerzett átfogó tapasztalatot hazai és nemzetközi viszonylatban.

4 perces olvasási idő 3 márc. 2023

A gáz- és az áram árának növekedése egy olyan válság kiindulópontja volt, amelynek kezeléséhez csak részben állnak rendelkezésre eszközök a cégvezetők kezében. 

AzEY 2022 októberében végzett nem reprezentatív kutatása azt vizsgálta, mik a hazai cégek válaszai az energiaválságra. 

A tavalyi év megváltoztatta a cégvezetők gondolkodását. 2019 és 2021 között az energiaköltségek a vállalatok több mint 60 százalékánál nem haladták meg az 5%-os költségszintet. Majd bekövetkezett a hirtelen és drasztikus áremelkedés, ami a gazdaság egyetlen szektorát sem kerülte el. 10-ből 8 cég számára legalább háromszoros növekedést hozott 2022-ben, sőt a kutatásunkban megkérdezettek 46%-a legalább 5-10-szeres vagy akár annál is nagyobb emelkedésről számolt be. A korábbiakkal ellentétben egyértelműen fókuszba került az energiaköltségek kezelése. 

EY-Kutatas-Energia-Koltsegek novekedese

Az egyes iparágakon belül- és között is vannak persze eltérések mind az eredeti költségek szintjében, mind a növekedés mértékében.  

  • a szolgáltatási szektor közel 90 százaléka legalább háromszoros költségnövekedésről számolt be 
  • az ipari szektorban „csak” a cégek 70 százalékának növekedtek legalább háromszorosára az energiaköltségei 
  • az ötszörös vagy afeletti emelkedést egyforma mértékben tapasztaltak az iparban és a szolgáltatás & közlekedés területén 
A legnagyobb operatív kihívások közé került az energia kérdése 

A piacon lezajlott áremelkedés fényében nem meglepő, hogy a válaszadók előtt álló közép távú operatív kihívások sorba rendezésekor toronymagasan kiemelkedik a tevékenységet érintő összesített költségnövekedés, mint probléma. 

A napi operatív működést fenyegető veszélyek tekintetében ez a legtöbbször elsőként említett kihívás (46%). Legtöbben a likviditási/finanszírozási nehézségeket sorolták még gyakran az első helyre. Amennyiben pedig az első két leggyakoribb választ együtt elemezzük, akkor a csökkenő kereslet kerül még dobogóra a veszélyek tekintetében.  

EY-Kutatas-Energia-Koltsegek-Operativ-kihivasok
Költségáthárítás és energiahatékonyság: az első kézenfekvő megoldások 

Kritikus fontosságú, hogy mit tesznek, tehetnek a vállalatok a helyzet kezelése érdekében. Egyértelmű, hogy a költségek áthárítása és az energiafelhasználással ill. termeléssel kapcsolatos műszaki megoldások (azaz az energiahatékonysági beruházások, ill. a helyi megújuló felhasználás növelése) szerepelnek a legfontosabb válaszlépések között, míg az egyéb üzleti intézkedéseknek ezeknél kisebb szerepet szánnak a válaszadók. 

EY-Kutatas-Energia-Koltsegek-tablazat

Az egyes intézkedések között van átfedés, a legtöbben egyszerre tervezik vagy valósítják meg a költségek részleges áthárítását és az egyéb intézkedéseket is. 

A számok azt is megvilágítják, hogy: 

  • szinte kivétel nélkül az ipari szektorban tevékenykednek azok, akik 50 százaléknál nagyobb mértékben át kívánják hárítani a növekményt 
  • az energiaválságot megelőzően is legalább 20%-os energiaköltség arányú társaságok az átlagosnál nagyobb arányban (75%-ban) hárítják át a növekményt 
  • az ipari szektor szereplői hatékonyabban tudták a költségeik növekedését kompenzálni a vevők felé történő áremeléssel 
A legnépszerűbb energiahatékonysági intézkedések 

Az összes megkérdezett több mint 80 százaléka szükségesnek látja a hatékonyságot növelő beruházások elvégzését. A cégeknek csak kevesebb, mint harmada döntötte már el, hogy elmozdul a jövőben valamilyen alternatív energiaforrás felé. A leggyakoribb műszaki megoldás, - vélhetően a technológia érettsége és széleskörű elérhetősége miatt - egyértelműen a napelem, amit a hőszivattyú követ.  

EY Kutatás

80 %

szükségesnek látja hatékonyságnövelő beruházások elvégzését.

Egyéb intézkedések tekintetében leggyakoribb válasz az új termékár-, ill. az új beszerzési stratégia kialakítása, valamint a likviditási helyzet javítása. Előbbiek inkább az iparra, míg utóbbi a szolgáltatási szektorra jellemző válasz. A működés felfüggesztését ill. a munkavállalók elbocsátását minden lehetőség szerint próbálják elkerülni a cégek. Ezek a lehetőségek a válaszadók alig 12 százalékánál merülnek fel, mint opció, túlnyomó többségben az ipari-technológiai szektor szereplői közül. 

Mi szabhat gátat a fejlesztéseknek? 

A válaszadók 60 százalékának a szabályozási bizonytalanságok okozzák a legnagyobb akadályok a beruházások megvalósítása során. Messze túlszárnyalva a második helyezett menedzsment erőforrás hiányt, illetve a még inkább lemaradó likviditási és finanszírozási kérdéseket. 

  • Hogyan tud segítségére lenni az EY?

    Az EY mind a legmegfelelőbb energiastratégia kidolgozásában, mind alternatív energiabeszerzési megoldások kidolgozásában, mind pedig a költség- illetve termékárstruktúra újragondolásában a vállalatok segítségére tud lenni. Széleskörű tapasztalattal rendelkezünk vállalati racionalizálási projektek véghezvitelében, komplexebb projektek menedzsmentjében; illetve szektor specifikusan az energiahatékonysági beruházások finanszírozásának megszervezésében is. Szakértői csapatunk segítségével menedzsment erőforrás hiányában tudjuk támogatni a gazdaság szereplőit.

Napirenden a valódi kérdések

A helyes üzleti döntésekhez hiteles és megbízható információkra van szükség. Értesüljön az aktuális témáról hírlevelünkből.

Feliratkozás

Összefoglalás

Az EY Magyarország 2022 októberében végzett felmérést a hazai vállalatok körében. Kérdőívünk vizsgálta többek között azt, hogyan érinti az energiaárak emelkedése a hazai cégeket, valamint azt is, hogy milyen válaszlépések tettek vagy terveznek megtenni versenyképességük fenntartása érdekében. Amennyiben elemzésünk felkeltette az érdeklődését, vagy további kérdése van, forduljon bizalommal tapasztalt, energiapiaci szakértő kollégáinkhoz: Kovács Levente Igazgatóhoz, vagy Tarjányi Krisztina szenior menedzserhez.

A cikkről

Szerző Tarjányi Krisztina

Energiapiaci szakértő, Üzleti Tanácsadás, EY Magyarország

Krisztina 2022-ben csatlakozott az EY-hoz, korábban az energiaszektor számos területén szerzett átfogó tapasztalatot hazai és nemzetközi viszonylatban.