A Szatmári-sztori: munkaközösségből meghatározó családi vállalkozás

4 perces olvasási idő 1 márc. 2022
Szerző EY

Könyvvizsgálat. Adó. Stratégia és Tranzakció. Jog. Üzleti tanácsadás.

4 perces olvasási idő 1 márc. 2022

Portré az EY Az Év Üzletembere Díj egyik idei nyerteséről.

ASzatmári nevet sokan a piacvezető épületgépészeti szakáruházi hálózatáról ismerik, pedig a hazai malomipar egyik legnagyobb szereplőjéről van szó. A Szatmári Kft. tulajdonosa, id. Szatmári Zoltán a kezdetek kezdetén ilyen sikert talán még elképzelni sem mert. A rendszerváltás előtt épületgépészként dolgozott, feleségével 1990-ben indultak, egyetlen kis bolttal, Jászberényben. Bő két év után már a nagykereskedelem felé is nyitottak és egy kétezer négyzetméteres raktárat vásároltak a városban. Ezen a telepen egy malom ugyancsak működött, így belefogtak a gabonaőrlésbe is. Mára mindkét befektetés beváltotta a hozzá fűzött reményeket, sőt bőven túl is szárnyalta azokat!

Nem elég valamit elhatározni, nagyon meg is kell dolgozni érte. Persze nem árt, ha szerencséje is van az embernek, de úgy látom, a sors is azzal kegyes, aki nagyon hisz abban, amit meg akar valósítani.
Szatmári Zoltán
alapító, Szatmári Kft.

Szülei parasztemberek voltak, gazdálkodtak, szűkös körülmények között nevelték két fiukat. Nem volt különösebben jó tanuló, de a gimnázium már csak a család anyagi helyzete miatt sem jöhetett szóba. A villanyszerelés és a csőszerelés között választhatott. Az utóbbi mellett döntött. Mikor Jászberénybe is megérkezett a vezetékes földgáz, az ő brigádja kötötte be szinte mindenhol. Ekkor látta meg a lehetőséget. Sokan ezt tartják legfontosabb tulajdonságának: mindig felismeri, hogyan működhet egy kezdeményezés piaci keretek között, mégis a helyi közösség szolgálatában. Talán ennek is köszönhető, hogy az idők során ilyen sokféle területtel foglalkozott.

Bár a rendszerváltás előtti gazdasági munkaközösségből (gmk) kinőtt vállalatnak mezőgazdasági, valamint ingatlanbefektetései is vannak, a fő profil kezdetben az épületgépészet volt, ami 2005-ben kiegészült fürdőszoba ágazattal, 2016-ban építőanyag ágazattal. 1997-re a cég kinőtte kereteit, terjeszkedésbe kezdett. Egymást követték az áruháznyitások, mára 40 bolttal rendelkeznek az ország számos pontján és malmaik, agráripari egységeik is behálózzák a vidéket. A nagymértékű bővülés létszámnövekedést is jelentett: ma több mint 1 200 munkavállaló erősíti a Szatmári csapatát. 

Kiszámíthatóság és a megbízhatóság 

Az építőipari boom eredményeképpen az utóbbi időben folyamatosan nőtt a kereslet a cég által kínált termékek iránt. A nagyberuházási projektek kiszolgálása eközben folyamatosan megkövetelte a gyors, pontos szállítást. A vállalat árukészletének értéke már közel 13 milliárd Ft, de még több raktárhelyre van szükség, ezért most is az üzlethálózat további bővítését tervezik, de a malmok korszerűsítése és a mezőgazdasági érdekeltségek fejlesztése is napirenden van. A jászberényi központban levő automata raktár pedig már meg is valósult. A tulajdonos a folyamatos bővítés mellett a munkatársak képzésére is figyel, szem előtt tartva a fiatalok bevonását és a modernizációt.

A Szatmári Kft. árukészletének értéke

13 milliárd

forint.

A sikereket a kollégákon kívül Zoltán saját bevallása szerint három tényezőnek köszönheti: az elhivatottágnak, a munka szeretetének és a megbízható partnernek, akire felesége személyében talált és akivel üzletileg is remekül tudtak együttműködni. 

Lányuk, Szatmári Melinda is a vállalkozásban dolgozik. Nem csak eredményei miatt büszke édesapjára, hanem azért is, mert csodálatos nagyapa. Zoltán tanította meg az unokákat úszni, biciklizni és vitorlázni is. Utóbbi a család kedvenc hobbija a sielés mellett. Az üzlet a családi összejöveteleken is sokszor téma, nehéz kikerülni. 

Minden nap sokat tanulok apától.
dr. Szatmári Melinda

Jászberényben szinte mindenki tudja, milyen elkötelezetten támogatja a helyi közösségeket, a sportot, korábban a város díszpolgárává is megválasztották. Folyamatosan segít a helyi kórháznak, a környékbeli egyházközösségeknek is. Érdemeivel kapcsolatban ugyanakkor nagyon szerény, visszafogott.

Sokfelé megfordultam már, de berényi maradtam. Itt szeretek élni. Fontos nekem Jászberény és az, hogy az helyiek számára minél jobb körülményeket teremtsünk. Azt szeretném, hogy a gyerekeimnek és az unokáimnak is jó legyen itt
Szatmári Zoltán

Napirenden a valódi kérdések

A helyes üzleti döntésekhez hiteles és megbízható információkra van szükség. Értesüljön az aktuális témáról hírlevelünkből.

Feliratkozás

Összefoglalás

Szatmári Zoltán, a Szatmári Kft. alapítója lett az EY Az Év Üzletembere Díj egyik nyertese. A független bírálóbizottság döntése szerint őt illette a Vállalkozói Szellemiségért különdíj is.

A cikkről

Szerző EY

Könyvvizsgálat. Adó. Stratégia és Tranzakció. Jog. Üzleti tanácsadás.