3 perces olvasási idő 3 febr. 2021
sakk

Adóper előtt áll? Fogadja meg ezt a 3 tanácsot, hogy ne veszítsen már az első percben

Szerző Séra Gergely

EY Magyarország, Adó- és Jogi Tanácsadás, Associate Partner

Ügyvéd, aki a tárgyalóteremben is otthon van. Sziklamászó a szabadidejében.

3 perces olvasási idő 3 febr. 2021
Kapcsolódó témák Adó Jogi tanácsadás

Egy elvesztett adóper nem csak anyagi, de jelentős reputációs károkat is okozhat egy cégnek.

Összeszedtük a három legfontosabb tanácsot arról, hogyan bizonyíthatjuk igazunkat.

1.       Ismerje meg az Önéhez hasonló eseteket

Az első és egyben legfontosabb tanácsom, hogy ne vágjunk bele olyan perbe, amit jó eséllyel nem nyerhetünk meg. Ahhoz, hogy az esélyekről képet kapjunk, rendelkezésre áll egy óriási adattömeg.  

Adóperekben hozott döntések száma évente

1000

csak a magyar bíróságok által

Mi az összes fontos esetet ismerjük, hiszen napi szinten ezzel foglalkozunk. Tudnunk kell, hogy melyek relevánsak, és így már azt is könnyen el lehet dönteni, érdemes-e pereskedni az adóhatósággal.

Furcsa tanács lehet ez egy adóperekkel foglalkozó cégtől, de a legfontosabb az, hogy ne pereskedjen olyasmiért amiért nem éri meg. 

2.       Válasszon stratégiát

Nagyon szigorú eljárási szabályok érvényesek egy adóperben. Ezek meghatározzák, hogy hogy mikor és milyen új bizonyítékot lehet behozni, vagy például azt, hogy egy új tényre vagy körülményre lehet-e hivatkozni. Ebben a környezetben kell navigálni, ami lehetetlen egy jó stratégia nélkül.

Amennyiben az esetjog ismeretével felmértük, hogy milyen esélyekkel indulunk, és azt is tudjuk, hogy milyen releváns bizonyítékaink, tényeink vannak – ki tudjuk alakítani azokat a lépéseket, amik segíteni fognak, hogy alátámasszuk az igazunkat.

3.       Válasszon ütőkártyát

A leggyakoribb, hogy akár 10-15 érvet is fel lehet sorakoztatni egy cég igaza mellett. Ennyit azonban nem lehet egyforma súllyal perbe vinni.

Ki kell választani, hogy melyik az a két-három legfontosabb érv, amire az ügyet építeni fogjuk.
dr. Séra Gergely
EY Magyarország, Adó- és Jogi Tanácsadás, Associate Partner

Ebben is behozhatatlan előny, ha tudjuk, hogyan gondolkodnak a döntéshozók és milyen ítéleteket hoztak korábban.

Összefoglalás

Megfelelő stratégia nélkül szinte lehetetlen megnyerni egy adópert. A kellő felkészüléssel azonban érdemben nőhetnek a cégek esélyei  - és a felesleges költségek is elkerülhetővé válnak. 

A cikkről

Szerző Séra Gergely

EY Magyarország, Adó- és Jogi Tanácsadás, Associate Partner

Ügyvéd, aki a tárgyalóteremben is otthon van. Sziklamászó a szabadidejében.