Sajtóközlemény

29 máj. 2020 Budapest, HU

Portfólió-tisztítással reagálnának a válságra a cégek világszerte

Sajtókapcsolat

Pellion Ágnes

EY Magyarország - Brand, Marketing és Kommunikációs Vezető

Márka-stratéga. Örök optimista. Két gyermek büszke édesanyja

A kialakult gazdasági helyzet rákényszeríti a vállalatokat arra, hogy megváljanak egyes üzletágaiktól – mutat rá az EY több mint 1300 felsővezető megkérdezésével készült globális felmérése. A tranzakcióból származó bevételeket a válaszadók cégük technológiai képességeinek javítására használnák fel, hogy fokozzák versenyképességüket.

A jelenlegi krízis következtében a megkérdezett cégek többsége (65%) portfóliója átalakítására kényszerül annak érdekében, hogy felkészüljön a válsághelyzet utáni korszakra. A felmérésben résztvevő társaságok több mint fele (57%) gondolkodik azon, hogy 12 hónapon belül megváljon legalább egy üzletágától. A válaszadók közel háromnegyede (72%) úgy véli, már korábban értékesítenie kellett volna egyes érdekeltségeit.

A megkérdezett vezetők 54 százaléka a krízis hatására folytatja vagy felgyorsítja tranzakciós terveinek előkészítését vagy megvalósítását. A bevételeket a cégek leginkább új technológiai beruházások finanszírozására (52%) fordítanák, hogy lépést tartsanak a gyorsan változó fogyasztói igényekkel – derül ki az EY kutatásából.

„A portfólió-átalakítás a multinacionális vállalatok magyarországi leánycégeit sem fogja elkerülni. A jelenlegi helyzetben a sikeres eladások előkészítése ráadásul jóval nagyobb erőfeszítést igényel a piaci szereplőktől” – hangsúlyozta Nagy Ferenc, az EY tranzakciós tanácsadással foglalkozó üzletágának szakértője. „A sikeres üzletkötés érdekében érdemes napirenden tartani a cég működésének és eszközállományának rendszeres felülvizsgálatát” – tette hozzá a tanácsadó.

Az értékesítések előnyeit a korábbi tapasztalatok is alátámasztják. A 2008-2010-es világgazdasági válságra üzletágak eladásával reagáló vállalatok teljes részvénytulajdonosi hozama (TSR) 2010-18 között átlagosan 24 százalékponttal lett magasabb, mint a portfóliót változatlanul hagyó társaságok esetében.

 

xxx

A kutatásról

A kutatás keretében több mint 1300 vállalati döntéshozót kérdeztek meg 2019. november és 2020. május között. A válaszadók háromnegyede vezérigazgatói, pénzügyi igazgatói vagy más felsővezetői pozícióban dolgozott.

Az EY-ról

Az EY egyike a világ vezető könyvvizsgáló, adó-, tranzakciós és üzleti tanácsadást nyújtó vállalatainak. Tapasztalatunk és az általunk nyújtott minőségi szolgáltatások segítséget nyújtanak a bizalom megerősítésében a tőkepiacokon és a gazdaságban világszerte. Olyan kivételes vezetők kerülnek ki munkatársaink közül, akik közösen azért dolgoznak, hogy megfeleljenek az ügyfeleinkkel szembeni vállalásaiknak. Ennek érdekében kiemelkedő szerepet játszunk egy jobban működő világ felépítésében munkatársaink, ügyfeleink és a minket körülvevő közösségek számára.

Az EY név a globális szervezetre, illetve az Ernst & Young Global Limited egy vagy több tagjára utal, amelynek mindegyike önálló jogi személy. Az angliai székhelyű Ernst & Young Global Limited (company limited by guarantee) nem foglalkozik ügyfelek részére történő szolgáltatásnyújtással. További információkért kérjük, látogasson el honlapunkra a www.ey.com címen.


© 2020 Ernst & Young Kft. / Ernst & Young Tanácsadó Kft.

Minden jog fenntartva.

A jelen anyag célja csak általános tájékoztatás, és nem minősül hivatalos könyvvizsgálói, adó- vagy üzleti tanácsadásnak. Kérjük, keresse fel tanácsadóját, ha specifikus információra van szüksége.
ey.com/hu