Első fejezet
A krízis hatása a beszállítói láncokra
A vállalatok a beszállítói láncokat alacsony költségeket biztosító országokban központosították
A jelenlegi gazdasági és egészségügyi válság legsúlyosabban az autógyártókat, az utazási irodákat, a légitársaságokat és beszállítói hálózatukat érintette. Ezek a vállalatok megrendeléseik csökkenésével vagy akár azok teljes leállásával szembesültek.
Éveken át a legnagyobb vállalatok is azt a stratégiát választották, hogy a beszállítói láncokat alacsony költségeket biztosító országokban központosították, a leltárt csak a szükséges időben töltötték fel a készletek felhalmozása nélkül.
Ezt a szemléletet a krízis után át kell értékelni. Az elkövetkezendő években a szakmai diskurzus fő témája lesz, hogy miként tudunk olyan ellenálló beszállítói láncot létrehozni, amelyek váratlan események esetén is csak minimálisan sérülnek.
Második fejezet
Krízisálló beszállítói lánc kialakítása
A következő időszakban a cégekre hatalmas feladatok várnak
A kialakult helyzetre adható megoldásokat nagy körültekintéssel kell bevezetni, mivel minden lépést nehezítenek a gazdaság újraindításának kihívásai is. Kétség nem férhet hozzá, hogy a következő időszakban a cégekre hatalmas feladatok várnak. Ettől függetlenül azonban meg kell kezdeni az előkészületeket.
Muszáj beszélni arról, hogy miként tudjuk megakadályozni a jövőben a hasonló, nagy kárt okozó eseményeket.
A jelenlegi és az elmúlt krízisekből tanulva szeretnénk megosztani néhány alapvető gondolatot annak kapcsán, hogy a vállalatok hogyan tudnak a rájuk váró nehézségekkel megbirkózni.
Teljes beszállítói lánc kockázatértékelése
A közeljövőben a siker kulcsa a gyorsaság lesz. Előremutató kockázatértékeléseket kell végrehajtani a beszállítókkal és a logisztikai partnerekkel, amely során három feladat kerül a fókuszba:
Beazonosítás
Szükségszerű a kereslet és a készletek szintjének felülvizsgálata a kínálat, a termelési kapacitás, a raktározás és a szállítás kritikus hiányosságainak felkutatására.
Meghatározás
Megkerülhetetlené válik egy rövid távú terv kialakítása, amely a krízisálló stratégia elemeit egyszerű feladatokra bontja le, és hatékonyan kezeli a beszállítói láncban résztvevő szereplőket.
Bevezetés
A cégek kénytelenek lesznek terveket készíteni annak érdekében, hogy csökkentsék az esetleg bekövetkező katasztrófák hatásait. Össze kell állítaniuk egy tény alapú kimutatást, amely a lehetséges forgatókönyveket veszi végig a kulcsfontosságú mutatók alapján. Ez a dokumentum vállalati szinten biztosít majd teljes átláthatóságot, és segít dinamikusan átalakítani a szervezetek stratégiáit.
A napi feladatok mellett a társaságoknak aligha lesz idejük arra, hogy szimulálják ezeket a krízishelyzeteket, és minden egyes lehetőséget részletesen kidolgozzanak és elemezzenek. Ez a helyzet indokolttá teheti egy független, harmadik fél bevonását, aki objektíven tudja vizsgálni és véleményezi a beszállítói láncot, ami alapján a megfelelő lépések megtervezésében is irányt tud mutatni.
Kockázat kezelési rendszer kialakítása és a beszállítók diverzifikálása
Eljött az idő, hogy a társaságok a teljes folyamatot, a végfelhasználótól kezdődően a legalacsonyabb szintű beszállítóig átnézzék. Mindegyik szereplő esetében (raktár, gyár, beszállító, szállítás) fel kell állítani aktív kockázatkövetést. Ez alapján lehetőség lesz a súlyozásra, és meghatározhatók a hálózat kritikus pontjai.
Digitális és automatizált gyártói képesség növelése
A sérülékenység csökkentése érdekében digitális megoldások sorát érdemes a rendszerbe illeszteni. Ez annyit tesz, hogy a munkaerőigényes feladatokat javasolt minél hamarabb automatizálni és IoT (dolgok internete) technológiával kiváltani. Mindez hozzájárul a folyamatok egységesítéséhez és a hatékonyság növeléséhez. Az IoT technológiával összekötött eszközök ugyanis olyan valós idejű információt biztosítanak, amely a legjobb döntés meghozatalát támogatja. Ez egyben a bér- és a működési költségek csökkentését is eredményezi.
Beszerzési stratégiák átgondolása
A beszerzési részlegek alkalmazottainak át kell gondolni a stratégiákat, hogy a lehető legnagyobb mértékben vegyék figyelembe az ár és kockázat mutatókat. Ezzel párhuzamosan a szervezeteknek is szükségszerű átalakítani a beszerzési osztályukat és az ezzel kapcsolatos szabályrendszerüket, hogy új beszállítói kapcsolatokon keresztül biztosítsák a termelés elvárásait.
A szervezeteknek tanácsos átnézniük a digitális rendszereket és átállni a sokkal fejlettebb, felhő alapú megoldásokra, ahol a hatalmas beszállítói hálózatok biztosította előnyökből profitálni tudnak.
A döntéshozók számára további feladat annak átgondolása, hogy részben vagy teljes egészében kiszervezzék-e a beszerzést egy harmadik félnek. Az így felszabaduló erőforrások például lehetővé teszik, hogy más kulcsterületekre összpontosítsanak.
Összeségében elmondhatjuk, hogy nagy feladat hárul a döntéshozókra és a beszerzési osztályokra, hiszen kénytelenek lesznek a beszállítói láncaikat elemezni és a mostanihoz hasonló krízishelyzetekre felkészíteni. Aki gyorsabban reagál, több folyamatot digitalizál, kevésbé lesz kitéve néhány partnerének a szélesebb lehetőségei miatt. Ennek köszönhetően ezek a társaságok a jövő nagy nyertesei közé tartozhatnak.
Az EY és a Kloepfel Consulting jelenlegi együttműködése pontosan ezeken a területen igyekszik a leginkább segítséget nyújtani. A folyamat a beszállítói láncok helyzetértékeléstől, a kockázatok felmérésén át a konkrét akcióterv kidolgozásáig terjednek, ami egy különleges, eredményorientált üzleti modellben áll össze.
A közös munkának köszönhetően az EY a globális és széleskörű ismereteit, míg a Kloepfel Consulting az évente többszáz európai beszerzési projektben szerzett tudást biztosítja partnereinek.
A program az ügyfél egyedi igényeire szabottan kínál megoldást a beszerzés optimalizálására, valamint az igények és lehetőségek arányos figyelembevételével. A válság hónapjaiban, illetve az újraépítés időszakában kialakult helyzetnek megfelelően lehet szükség a működés karcsúsítására, de akár bővítésére is.
Az krízisálló láncok kialakítása jellemzően hosszabb együttműködést igényel.
Az ilyen irányú közös programok szükségszerűen több területet érintenek, mint például a kategória menedzsment, a folyamatok optimalizálása, az ipar 4.0 készültség felmérése és javítása, a HR átszervezése, képzése és bővítése, illetve részben vagy egészében annak kiszervezése.
Bármelyik irányban is kell közösen gondolkodnunk, a működés célzott átszervezése szinte mindenhol felmerül. Ehhez szükség esetén fókuszált tréningeket kell biztosítani. A beazonosított célok függvényében rövid távon szükség lehet a mozgástér növelésére, a pénzügyi pozíció gyors javításával, amihez szintén kidolgozott és jól kipróbált megoldások állnak rendelkezésre.
A partnereink számára komoly előnyt jelent a versenytársakhoz képest, hogy az együttműködés során tanácsadóink aktívan részt vesznek a beszállítói és szervezési tárgyalásokon a felépülési folyamatok minél hatékonyabb menedzselése érdekében.
Kapcsolódó cikk
Köszönjük Czeglédy Tamás (Kloepfel Consulting) közreműködését a cikk elkészülésében.
Összefoglalás
Nagy feladat hárul a döntéshozókra és a beszerzési osztályokra, hiszen kénytelenek lesznek a beszállítói láncaikat elemezni és a mostanihoz hasonló krízishelyzetekre felkészíteni. Aki gyorsabban reagál, több folyamatot digitalizál, kevésbé lesz kitéve néhány partnerének a szélesebb lehetőségei miatt. Ennek köszönhetően ezek a társaságok a jövő nagy nyertesei közé tartozhatnak.