Anyagilag is megtérül a klímavédelem, mégsem tesznek érte eleget a cégek

Az EY 2022-es globális kutatásában 506 legalább egymilliárd dolláros éves árbevételű cég fenntarthatóságért felelős vezetőjét (CSO) kérdeztük arról, mit tesznek a vállalatok az éghajlatváltozás lassításáért, és ez hogyan befolyásolja pénzügyi eredményességüket.

Nem túlzás, hogy hiánypótló kutatás készült, amelyben a nemzetközi üzleti szféra csúcsvezetői osztották meg véleményüket. Az eredmények már nem ennyire pozitívak: ők sem tesznek eleget a felmelegedés megfelelő mértékű lassításáért. Pedig a 2015-ös párizsi klímaegyezményben megfogalmazott 1,5-2 °C-os maximális átlaghőmérséklet-emelkedés (az iparosodás előtti értékhez képest) kell ahhoz, hogy a klímaváltozás ne okozzon komoly és közvetlen katasztrófákat a bolygón. 

A kutatásban a pénzügyi, energetikai, valamint a telekommunikációs, média- és technológiai szektorból érkezett a legtöbb válasz (18-18 százalék). A válaszadók legnagyobb része olyan társaság CSO-ja, amely a maga területén élen jár a klímakockázatok kezelésében, és az általuk alkalmazott gyakorlatok jó példával szolgálhatnak a hazai gazdaság számára is.

Mit jelent a net zero?

Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) jelentése szerint ahhoz, hogy egyáltalán esélyünk legyen elérni a 1,5 °C-os határt, 2050-re minden országnak el kell érnie a nettó zéró kibocsátást – azaz annyi üvegházhatású gázt bocsáthatnak ki, amennyit el is nyelnek. Ez lehetséges tényleges kibocsátáscsökkentéssel, befektetésekkel környezetvédelmi projektekbe (például megújuló energiába, egy-egy iparág energiahatékonyságának növelésébe, vagy olyan megoldásokba, amelyek képesek szén-dioxidot elnyelni a levegőből), illetve karbonkredit vásárlásával. A kibocsátás tehát ellentételezhető, nem pedig ténylegesen zéró.

Az Európai Unió élen járt a kibocsátáscsökkentésben, amikor 2005-ben létrehozta a kibocsátáskereskedelmi rendszert (EU ETS). Ez a tagállamok és egyes vállalatok számára versenyhátránnyal is járhat, hiszen erősen korlátozza az energiaigényes iparágak (cementipar, vas- és acélipar, olaj- és gázipar stb.), az erőművek és a légitársaságok által kibocsátható üvegházhatású gázok mennyiségét. A kibocsátásra az EU által meghatározott felső érték (tCO₂/év) az idő előrehaladtával csökken.

Az ellentételezés (offset) az a könyvelési mechanizmus, amely a kibocsátás-elnyelés mérlegét kiegyensúlyozza. Az ellentételezéssel nemcsak országok, de iparágak, cégek, sőt emberek is élhetnek – offsetnek számít az is, ha repülő- vagy buszútnál engedélyezzük, hogy pár ezer-tízezer forint többletért a cég kiváltsa az egy főre eső kibocsátásunkat.

Az offsettel általában károsanyag-kibocsátást csökkentő technológiákat támogatnak vagy szénelnyelő megoldásokat finanszíroznak. A természetes szénelnyelők (például az erdők) évente 9,5–11 gigatonna káros anyagot vonnak ki a légkörből, míg 2020-ban az emberiség összkibocsátása közel 38gigatonna volt. A mesterségesek szénelnyelők egyelőre technológiai szinten nem tartanak ott, hogy lehessen rájuk építeni.

Sokat, de nem eleget tesznek a cégek a klímakatasztrófa elkerüléséért

Az EY által megkérdezett vezetők 93 százaléka már fogalmazott meg nyilvánosan célokat a klímaváltozás lassításának érdekében, átlagosan 41 százalékkal tervezik csökkenteni a károsanyagkibocsátásukat, és 2022 novemberéig már 28 százalékkal mérsékelték is. Az 1,5 fokos célhoz szükséges 45 százalékos kibocsátáscsökkentéshez képest már nem annyira biztatók az eredmények: az évtized végéig a szervezetek kevesebb mint fele tervez ekkora csökkentést, és mindössze 11 százalékuk kötelezte el magát a nettó zéró elérésére.

Döntő többségüket egyébként nem a társadalmi hatás motiválja, sokkal inkább az, hogy növelje szervezete ellenállóképességét a jövőbeni kockázatokkal szemben (59%), emelje az ESG rating értékét (57%) és meg tudjon felelni a befektetői, munkavállalói vagy vásárlói elvárásoknak (56%).

Akár fordulópont is jöhet

Hamis az a feltevés, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelem profitcsökkenéssel jár. A felmérés szerint a vállalatok fenntarthatósági befektetései anyagilag is megtérülnek, ráadásul 10-ből 7 válaszadó szerint a vártnál számottevően magasabb értékben. Az ESG-elvek szerint eljáró vállalatok a pénzben mérhető haszon mellett kalkulálhatnak elkötelezett kollégákkal és számos egyéb pozitív hozadékkal. A cégek, amelyek mérik az egyes fenntarthatósági törekvések hatását a szervezet életére, szinte kivétel nélkül a vártnál lényegesen nagyobb értéket teremtettek pénzügyi, társadalmi és vállalatirányítási területen is.

Ez azért is jelenthet fordulópontot, mert a profitorientált vállalati világban még mindig a fenntarthatósági kezdeményezés megtérülése vagy az anyagi áldozat a legfontosabb – adataink szerint ez kétszer akkora súllyal esik latba, mint az, milyen hatása lesz az adott programnak a bolygóra.

Továbbra is kérdés, hogy az elsöprően pozitív eredmények hatására az élen járó vállalatok még többet tesznek-e, az eddig lemaradó cégek pedig elkezdenek-e komolyan foglalkozni éghajlatváltozásra gyakorolt hatásukkal. A felmérésünkben résztvevők 38 százaléka tart attól, hogy a versenyképességük rovására megy, ha elkezdenek a klímakockázati kérdésekkel törődni. De olyan aggályok is felmerülnek, mint például a területet jellemző adathiány, a finanszírozási nehézségek, vagy éppen az, hogy a döntéshozók nem hisznek abban, hogy egyre több vásárló keresi a fenntartható termékeket.

A vállalatvezetőknek fel kell tenniük a kérdést: eléggé ambiciózus klímacélokat fogalmaztak-e meg. Azonosítsák be a területeket, ahol a legnagyobb pozitív környezeti hatás vagy a legjelentősebb kibocsátáscsökkentés érhető el. Keressék meg az iparági vagy szektorokon átívelő szereplőket, akik segíthetnek a valós változás elérésében, ösztönözzék cselekedetre érintettjeiket, alvállalkozóikat a teljes ellátási láncában. Csak nagyratörő, megalkuvást nem tűrő tervekre és konkrét lépésekre van már idő.