4 perces olvasási idő 7 ápr. 2021
felhő üvegben

Emelje az egekbe a vállalat hatékonyságát – avagy, hogyan válasszunk felhőszolgáltatót?

Szerző Ormosi Viktor

EY Magyarország, Tanácsadási Szolgáltatások, Associate Partner

Digitális képességek és megoldások felhasználásával támogatja a cégeket, szervezeteket és kollégákat üzleti céljaik elérésében.

4 perces olvasási idő 7 ápr. 2021
Kapcsolódó témák Üzleti tanácsadás

A pandémia következtében bevezetett távmunka látványosan felgyorsította a digitális átállást. Az új trend komoly lendületet adott a felhő alapú, azaz a szervezeten kívül üzemeltetett internetes informatikai szolgáltatások elterjedésének is. Az innovatív megoldás elengedhetetlenné vált ahhoz, hogy a cégek hatékonyan tudjanak működni. A megfelelő platform sikeres kiválasztáshoz azonban az előnyök mellett tisztába kell lenni a „költözéssel” járó felelősséggel és kockázatokkal is. Elmondjuk, mit kell tudnia.  

A felhőrendszerek alig pár év alatt kerültek be a köztudatba azáltal, hogy egyre több nemzetközi és hazai nagyvállalat digitalizálta működését, illetve kezdett el ilyen típusú megoldásokat nyújtani cégeknek és magánszemélyeknek egyaránt. Elég, ha az ismert keresőmotor számtalan szolgáltatásaira gondolunk, hogy tisztán lássuk, micsoda előny rejlik a technológiában. Ma már senkinek nem kell merevlemezekre másolni a fotóit vagy a nyomtatással vesződnie, ha meg akarja őrizni az emlékeket. Elég feltölteni a felhőbe a fényképeket.

A cégek kezdetben a költséghatékonysági szempontok miatt tették le a voksukat a költözés mellett. 

A koronavírus-járvánnyal azonban világossá vált, hogy mekkora versenyelőnyt jelent, ha egy szervezet könnyen és rugalmasan működtethető, online munkafelületet és szolgáltatásokat tud biztosítani munkatársainak és ügyfeleinek.

A rendszer egyik legfőbb vonzereje továbbra is az üzemeltetés alacsony költsége. Egy meghatározó felhőszolgáltató széles ügyfélkört képes kiszolgálni, ami miatt nagyon kedvező pénzügyi feltételeket tud ajánlani. A másik komoly előnye a fokozott és naprakész IT-biztonság. A platformok ugyanis megfelelő költségvetéssel és szakembergárdával rendelkeznek ahhoz, hogy az elérhető legnagyobb védettséget biztosítsák felhasználóiknak. Ugyancsak csábító hívószó az agilitás, vagyis a felhőből eredő rugalmasság.

A gazdaságossági és skálázhatósági előnyök mellett egyre többen választják a felhő platformot saját iparáguk alaptevékenységéhez használt megoldásokra. 

Akár a logisztikai, pénzügyi vagy ügyfélkapcsolati szolgáltatások teljes tárháza elérhető felhő alapú platformból. Ezáltal az adott cég hozzáfér az iparágról világszerte összegyűjtött naprakész tudáshoz.
Ormosi Viktor
EY Magyarország, Tanácsadási Szolgáltatások, Associate Partner

Nem kell tehát saját fejlesztői és üzemeltetési környezetet fenntartania házon belül. Például egy logisztikai cég egy felhő alapú CRM és logisztikai rendszer használatával képes növelni ügyfeleinek számát, megismerni azok szokásait, majd ezekre szabott ajánlatokkal, saját üzleti volumenének nagyságát is emeli.


Egyről a kettőre

Az átállást már kicsiben el lehet kezdeni. Egy cég elindulhat akár kisebb projektek átköltöztetésével, hogy kitapasztalja az alkalmazás sajátosságait. A cél, hogy ne kelljen évek alatt leírható IT-rendszerállomásokat kialakítaniuk, majd fejleszteniük, és amiatt se kelljen aggódni, hogy az elavuló megoldások nem fognak megfelelni az új, és egyre szigorodó szabályozásoknak. Az üzleti környezet változásait ugyanis automatikusan lekövetik a felhőrendszerek.

Irány a felhő, de hogyan?

Mint minden átfogó szolgáltatás kiválasztásánál, a felhőbe költözés előtt is érdemes átgondolni, hogy pontosan mire van szüksége az adott társaságnak a hatékonyabb működéshez.

Az első lépés a megfelelő stratégia kialakítása. Tudni kell, hogy mit érdemes integrálni, és milyen folyamatok mentén, milyen felelősségi rendszerrel, illetve technológiai háttérrel valósítsuk meg mindezt. Az üzleti előnyök mellett tisztában kell lennünk az iparágspecifikus kockázatokkal is.

Probléma esetén ugyanis már nem egy szerverszobába kell bemenni, hanem egy szolgáltatáson keresztül kell elérni a rendszereket. Ennek megfelelően az üzemeltetéshez a gondolkodásmódot is át kell állítani. 

A technikai feladatok egy részétől a szervezet meg fog szabadulni, de a felhőrendszerek futtatásához szükség lesz rá, hogy megértsük a szolgáltatás technikai hátterét, meghatározzuk a feladatokat, kialakítsuk a minőségi követelményeket annak érdekében, hogy képesek legyünk az elvárt színvonalú szolgáltatást számonkérni és ellenőrizni.


A jó döntéselőkészítés nem az IT belügye, hanem az üzlet, az adatvédelem és az informatikai biztonság közös feladata, amiben egy felkészült tanácsadó tud segíteni. Ezáltal biztosítható az adott felhőszolgáltatótól való függetlenség és a zavartalan működés.

A felhők között sem szabadulunk meg a felelősségtől

A felhőszolgáltatások sosem látott üzleti lehetőségeket és sokrétű megoldásokat nyújtanak, ennek ellenére észben kell tartani, hogy ezek alapvetően csak a technológiai platformot biztosítják. Ebből következik, hogy az alkalmazásának módjáért a felhasználó felel, és a jogi követelmények teljesüléséhez neki kell biztosítania a szükséges feltételeket. 

Az adatbiztonsággal kapcsolatos technikai, jogi intézkedéseket ugyanúgy meg kell tenni, és figyelembe kell venni a GDPR, valamint a szektorspecifikus megfelelési szabályokat is.
Ormosi Viktor
EY Magyarország, Tanácsadási Szolgáltatások, Associate Partner

Ezek védelmére általában egy vezető felhőszolgáltató informatikai háttere alkalmas, de érdemes akár egy tanácsadócég bevonásával tisztázni a felmerülő kockázatokat, és hogy azokat milyen módszerekkel fedik le.

Létezik a felhőből visszaút?

Természetesen lehetőség van a felhőből való visszaállásra. Egy adatköltöztetés nehézsége független a platformtól, így ugyanolyan kihívások merülnek fel akkor is, ha egy partner vagy szerver kiváltásáról beszélünk. Célszerű minden esetben mielőbb akciótervet kidolgozni egy ilyen helyzetre, ami körül járja az üzletmenetfolytonossági és katasztrófaelhárítási feladatokat, illetve a felelősségi köröket.

Összefoglalás

A felhő megkerülhetetlen technológiai megoldássá vált a vállalati szektorban, ami új szintre emelheti a szervezet hatékony üzleti működését. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy átgondoltan válasszon a szolgáltatások közül és alaposan felkészüljön az átállásra, valamint ismerje az ezzel járó felelősséget és kockázatokat.

A cikkről

Szerző Ormosi Viktor

EY Magyarország, Tanácsadási Szolgáltatások, Associate Partner

Digitális képességek és megoldások felhasználásával támogatja a cégeket, szervezeteket és kollégákat üzleti céljaik elérésében.

Kapcsolódó témák Üzleti tanácsadás