3 perces olvasási idő 20 okt. 2021
ey-szervezeti-atalakulas-valtozas-dron.jpg

Prófétákból lesznek a jövő sikeres vállalatvezetői

Szerző László Roland

Partner, Üzleti Tanácsadás, EY Magyarország

Fókuszterületei közé tartoznak az üzleti- és működési transzformációs feladatok, átfogó tapasztalattal rendelkezik a stratégiai tanácsadás területén. Szabadidejét családjával és sportolással tölti.

3 perces olvasási idő 20 okt. 2021

Nem elég azzal foglalkozni, ami ma sikeressé tesz bennünket. Azt is fel kell építeni, amiből 5, 10 vagy akár 20 év múlva is meg lehet élni.

A90-es években egy készség akár 30 évig is megállta a helyét, mára mindössze 5 évig piacképes a tudás, amivel belépünk egy szakmába. Ugyanez igaz a vállalatokra is. Az állandó innováció hatására iparágak alakulnak át, bármely cég pedig csak akkor maradhat versenyképes, ha követi a változásokat vagy, akár eléjük is megy és piacvezető pozícióra tör.

20 éve bárki leült, az ország bármelyik számítógépe elé, szinte teljesen biztos, hogy ugyanazzal az operációs rendszerrel találkozott. Amikor azonban megérkezett az okostelefonok forradalma és a közösségi média, a szoftvergyártó lemaradt egy kritikusan fontos innovációs hullámról és azzal együtt az új üzleti lehetőségekről. Az emlegetett cég tanult a hibájából, a következő „hullámra” ismét fel szállt, sőt a felhőtechnológiák egyik vezető szolgáltatójává vált. Ahhoz, hogy mi is oda tudjunk kerülni ezeknek a görbéknek a tetejére és ne rohanjon el mellettünk a saját piacunk, folyamatosan figyelni kell az új technológiákat, és ahhoz mérten fejleszteni saját tevekénységünket. 

Ismerje meg az EY jogvédett Transformation Realized™ módszerét

A változás motorja, vagy csak egy termék?

Minden új technológia végig megy egy a görbén. A bevezetéskor mindenki lelkesedik érte, majd mikor ez a kedv alább hagy és megtörténik az úgynevezettet kijózanodás, egy érett szakaszba kerül. Gondoljunk a közösségi közlekedés példájára – ma már elképzelhetetlen, hogy ne tudjunk applikáción keresztül autót rendelni, és amelyik taxi társaság nem él ezzel a megoldással, valószínűleg súlyos piactól esik el. Az igényt erre egy új technológia teremtette meg, amiről ma már sokkal kevesebbet beszélünk (kijózanodás) mégis sikerült piacot szereznie.

Minden cégvezetőnek számítania kell ezekre a forradalmakra a saját területén, ezért folyamatosan ébernek kell lennie. Tapasztalatom szerint azonban a legtöbb hazai vállalat elkövet egy stratégiai hibát. A jelenből vetíti ki a céljait („way tot he target”). Azaz, mit kell tennem ahhoz, hogy teljesítsem a tervet? A mai világ azonban nem ezt a megközelítést igényli. 

Egy vállalat vezetőjének prófétának kell lennie
László Roland
Partner, Üzleti Tanácsadás, EY Magyarország

Előre kell nézni és elképzelni, hogy fog kinézni a jövő. Ebből a képből lehet vissza vetíteni, mit kell tenni a versenyképesség fenntartásához vagy akár fokozásához. Ez lényeges különbség, amiben az igazi kihívás, hogy még az sem biztos, megfelelően képzeljük el azt a bizonyos jövőt.

EY Agenda Hírlevél

A helyes üzleti döntésekhez hiteles és megbízható információkra van szükség. Értesüljön elsőként az EY szakértőinek elemzéseiről hírlevelünkből.

Feliratkozás

Összefoglalás

Az innováció nem egyszerű. Nagyon fontos, hogy folyamatosan figyeljük az új technológiák megjelenését, saját fejlesztéseinket kezdjük kicsiben, majd csak azt követően lépjünk piacra. Ezt követi a skálázás és a termék összes aspektusának a kifejlesztése. 

A cikkről

Szerző László Roland

Partner, Üzleti Tanácsadás, EY Magyarország

Fókuszterületei közé tartoznak az üzleti- és működési transzformációs feladatok, átfogó tapasztalattal rendelkezik a stratégiai tanácsadás területén. Szabadidejét családjával és sportolással tölti.