Sajtóközlemény

29 jún. 2020 Budapest, HU

Fokozódhat az adóellenőrzések száma az egészségügyi veszélyhelyzet hatására

Sajtókapcsolat
Pellion Ágnes

EY Magyarország - Brand, Marketing és Kommunikációs Vezető

Márka-stratéga. Örök optimista. Két gyermek büszke édesanyja

Related topics Adó Jogi tanácsadás

Drasztikusan csökkent az elmúlt években az adóellenőrzések száma. A historikus adatok és az utóbbi hónapok tapasztalatai azonban azt mutatják, hogy az egészségügyi veszélyhelyzet hatására bekövetkező gazdasági lassulás a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) arra ösztönözheti, hogy ismét fokozza a vizsgálatok intenzitását – hívja fel rá a figyelmet az EY. Ez tudatos alkalmazkodást igényel az adózók részéről is.

Közel tizedére (88%-kal) csökkent napjainkra a Magyarországon indított adóellenőrzések száma az elmúlt tíz évben. Eközben a vizsgálatok során feltárt adókülönbözet összege a 2010-es évek elején kiszabott mértéknek mintegy felére (43%-kal) esett vissza.

„A drasztikus csökkenés elsősorban két okra vezethető vissza. A 2008-as pénzügyi válságot követő fokozatos fellendülésre és a gazdaság fehéredésére” – nyilatkozta Dr. Séra Gergely, az EY adóperes jogásza. A szakember szerint a NAV által eddig bevezetett intézkedések, mint például az online pénztárgépek, az EKÁER és legutóbb az online számlaadat-továbbítás a jogkövető magatartás előtérbe kerülése mellett a vizsgálatok hatékonyságának jelentős emelkedéséhez is vezettek. Ez nagymértékben járult hozzá ahhoz, hogy hazánkban egyre célzottabban és ritkábban indít vizsgálatot az adóhivatal. Az egészségügyi veszélyhelyzet hatására bekövetkező gazdasági nehézségeknek miatt most mégis arra kell számítania a hazai cégeknek, hogy a közeljövőben a revizorok egyre gyakrabban keresik fel őket, hogy ellensúlyozzák az államháztartás bevételkiesését.

„Olyan fókuszterületeken, mint például az áfa kiutalás előtti vizsgálatok, a transzferárazás vagy az online számlaadat továbbítás már a kijárási korlátozások alatt is az ellenőrzések számának emelkedését tapasztaltuk” – hívta fel rá a figyelmet Dr. Bajusz Dániel, a Vámosi-Nagy Ernst & Young Ügyvédi iroda adóperes jogásza. „A jelenlegi helyzet érzékenyen érinti nem csak a vállalkozásokat, de a helyi önkormányzatokat és az államháztartást is. Valószínűsíthető, hogy a vizsgálatok gyakorisága egyre több területen tovább nő, és a hatóságok fokozottan ösztönzik majd a cégeket a jogkövető magatartás betartására.”

 

Az adóellenőrzések száma Magyarországon a 2010-es évek elején volt a csúcson, amikor az erőteljes gazdasági növekedés hiányában kellett biztosítani a költségvetést, amihez adók hatékony beszedése is fontos eszköz volt. A krízisből való kilábalás, valamint a NAV által bevezetett hatékonyságnövelő intézkedések együtt járultak hozzá, hogy mára Magyarországon drasztikusan csökkenhetett a vizsgálatok száma.

A Pénzügyminisztérium adati szerint a tavalyi év első kilenc hónapjában általános forgalmi adóból 460 milliárd forinttal több bevétel érkezett az államkasszába, mint az azt megelőző év azonos időszakában.  A jövőben a jogkövető magatartás várhatóan még inkább előtérbe kerül, a koronavírus-járvány potenciális költségvetési hatása miatt azonban újra emelkedésnek indulhat az ellenőrzések száma is. A hazai vállalatoknak érdemes minél hamarabb beazonosítania azokat a kockázati területeket, ahol vizsgálatra számíthatnak.

„Az adóellenőrzések azonban nem feltétlenül kell, hogy negatív élményt jelentsenek” – tette hozzá dr. Séra Gergely, az EY adóperes szakértője. „A kulcs itt is a felkészülés. Fel kell készülni arra, hogy milyen válaszokat adnak majd a cégek a NAV potenciális kérdéseire és arra is, hogy a cégek kérdéseire ki fog majd válaszolni. Ha ezek az erőforrások a szervezeten belül szűkösek, akkor célszerű előre gondolkodni és biztosítani azt, hogy szükség esetén rendelkezésre álljon a külső segítség.”

 

xxx

 

Az EY-ról

Az EY egyike a világ vezető könyvvizsgáló, adó-, tranzakciós és üzleti tanácsadást nyújtó vállalatainak. Tapasztalatunk és az általunk nyújtott minőségi szolgáltatások segítséget nyújtanak a bizalom megerősítésében a tőkepiacokon és a gazdaságban világszerte. Olyan kivételes vezetők kerülnek ki munkatársaink közül, akik közösen azért dolgoznak, hogy megfeleljenek az ügyfeleinkkel szembeni vállalásaiknak. Ennek érdekében kiemelkedő szerepet játszunk egy jobban működő világ felépítésében munkatársaink, ügyfeleink és a minket körülvevő közösségek számára.

Az EY név a globális szervezetre, illetve az Ernst & Young Global Limited egy vagy több tagjára utal, amelynek mindegyike önálló jogi személy. Az angliai székhelyű Ernst & Young Global Limited (company limited by guarantee) nem foglalkozik ügyfelek részére történő szolgáltatásnyújtással. További információkért kérjük, látogasson el honlapunkra a www.ey.com címen.                                                                                                  

© 2020 Ernst & Young Kft. / Ernst & Young Tanácsadó Kft.

Minden jog fenntartva.

A jelen anyag célja csak általános tájékoztatás, és nem minősül hivatalos könyvvizsgálói, adó- vagy üzleti tanácsadásnak. Kérjük, keresse fel tanácsadóját, ha specifikus információra van szüksége.
ey.com/hu