Sajtóközlemények
28 okt. 2026 

Új technológia, régi akadályok: a vezérigazgatók szerint ezért maradhat el az AI-tól várt növekedés

A vállalatvezetők fele szerint semmi sem javított annyit cégük termelékenységén az elmúlt évben, mint a mesterséges intelligencia (AI) – derül ki az EY-Parthenon legfrissebb CEO Outlook felméréséből. A technológia azonban sok társaságnak még mindig nem hozott érdemi növekedést, mert a munkafolyamatok és az alkalmazottak fejlődése nem tud lépést tartani vele. A CEO-k többsége mindemellett úgy látja, hogy az AI bevezetése nem feltétlenül jár a munkahelyek megszűnésével.

A mesterséges intelligencia gyorsuló térnyerésével a döntéshozókat egyre inkább az foglalkoztatja, hogy mikor és hogyan térülnek meg a bevezetett digitális megoldások. A vezérigazgatók szerint az AI kézzelfogható javulást hoz a működésben, ez azonban számos vállalatnál még nem mutatkozik meg a pénzügyi teljesítményben. A vezérigazgatók közel negyede szerint a hatékonysági előnyök gyakran elvesznek a szervezeti működés korlátai miatt. Az EY-Parthenon 21 ország 1200 nagyvállalati vezetőjének részvételével készült kutatása rámutat, hogy a technológia eredményes alkalmazásához össze kell hangolni a vállalat mindennapi tevékenységét, a munkatársak felkészítését és a beruházási döntéseket.

 

A termelékenység növelése önmagában nem elég

Miközben a cégek jelentős része már érzékeli a mesterséges intelligencia előnyeit, továbbra is problémát jelent a befektetések pénzügyi hatásának pontos felmérése. Ezt csupán a válaszadók 16 százaléka képes valós időben és egyértelműen nyomon követni, ami a megfelelő mérési képességek hiányára utal.

„Az AI már most alkalmas a vállalati hatékonyság érdemi javítására, de ettől még nem lesz automatikusan jobb az üzleti eredmény. A vezetőknek azt is végig kell gondolniuk, mely folyamatokat érdemes átalakítani, hogyan tudják megfelelően képezni a kollégáikat, és hová érdemes tőkét allokálniuk. Ezek összehangolása dönti el, hogy az AI-befektetések valóban megtérülnek-e” – mondta Vékási Tamás, az EY Magyarország vezérigazgatója.

 

Felkészült munkatársak nélkül nincs siker

A digitális fejlődés ütemét egyre inkább az határozza meg, mennyire felkészültek a munkavállalók az új megoldások használatára. A vezérigazgatók közel fele szerint vállalatuk nem fejleszti elég gyorsan az ehhez szükséges tudást, míg 72 százalék arra számít, hogy három éven belül a megfelelő készségek hiánya nagyobb akadálya lehet a növekedésnek, mint a szükséges pénzügyi források előteremtése. Ennek ellenére mindössze a vezetők 15 százaléka számolt be arról, hogy vállalatuk a termelékenység javulásából származó előnyöket a munkatársak fejlesztésébe forgatja vissza.

„Az AI-ra nem pusztán innovációs beruházásként, hanem a munkaerő átalakulását meghatározó kérdésként kell tekinteni. A versenyelőny egyre inkább azoknál a szervezeteknél összpontosulhat, amelyek a technológiai fejlesztéseket célzott képességfejlesztéssel kapcsolják össze” – hangsúlyozta dr. Sefer Iván, az EY Magyarország partnere, az EY-Parthenon hazai vezetője és az EY Law irodavezető ügyvédje.

Az átalakulás ugyanakkor nem feltétlenül jár a munkahelyek megszűnésével. Tízből nyolc vezető arra számít, hogy az elkövetkezendő három évben az AI elsősorban a munkaköröket és a munkavégzés folyamatait alakítja át, miközben új készségek elsajátítását teszi szükségessé.

xxx

A felmérésről

Az EY globális szervezete 2026 augusztusa és szeptembere között anonim online felmérést végzett világszerte 1200 nagyvállalati vezérigazgató körében. A kutatás célja az volt, hogy értékes betekintést nyújtson a világ vezető vállalatait érintő legfontosabb trendekbe és változásokba, valamint feltárja az üzleti vezetők jövőbeli növekedéssel és hosszú távú értékteremtéssel kapcsolatos várakozásait.

A válaszadók 21 országot képviseltek: Brazília, Kanada, Mexikó, az Amerikai Egyesült Államok, Belgium, Luxemburg, Hollandia, Franciaország, Németország, Olaszország, Dánia, Finnország, Norvégia, Svédország, az Egyesült Királyság, Ausztrália, Kína, India, Japán, Szingapúr és Dél-Korea.

A felmérés öt iparág vállalataira terjedt ki: fogyasztási cikkek és egészségügy; pénzügyi szolgáltatások; ipar és energetika; infrastruktúra; technológia, média és távközlés.

A megkérdezett vállalatok éves globális árbevétele az alábbiak szerint alakult: 500 millió USD alatt: 19 %, 500 millió és 999,9 millió USD között: 20 %, 1 és 4,9 milliárd USD között: 31 %, 5 milliárd USD felett: 30 %.

A teljes riport itt olvasható: https://www.ey.com/en_gl/ceo/ceo-outlook-global-report

Az EY-Parthenonról

Az EY-Parthenon márkanév magában foglalja az EY globális tagvállalatainak a felsővezetői stratégiai és tranzakciós tanácsadási szolgáltatásait. A transzformációs stratégia, a tranzakciók és a vállalati pénzügyek egyedülálló kombinációjával valódi, a gyakorlatban is működő értéket teremtünk – nem csupán elméleti megoldásokat, hanem a valóságban is alkalmazható eredményeket nyújtunk.

Az EY szolgáltatásainak teljes spektrumára támaszkodva újragondoltuk a stratégiai tanácsadást, hogy az megoldást kínáljon az üzleti világ egyre komplexebb kérdéseire. Mély szakmai és iparági tudásunk az innovatív, mesterséges intelligenciával támogatott technológiákkal és a befektetői szemlélettel ötvöződik. A vezérigazgatók, igazgatótanácsok, magántőke-befektetők és kormányzatok bizalmi tanácsadói vagyunk, és segítjük őket a jövőbiztos transzformációban. 

További információért látogasson el az ey.com/parthenon oldalra.